Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Emlékezzünk

2020.10.31

Október 29-e óta fogalmazom magamban ezt az írást.
Nem mintha fogalmazási problémáim lennének, sokkal inkább, hogy hogyan tudom átadni a bennem levő érzeteket?

29-én lett volna Édesapám 92 éves.heart
Nagyon sokszor jut eszembe, számos alkalommal gondolok Rá.
Olyan útravalót kaptam Tőle erre az életemre, amire joggal lehetek büszke és mélységes hálával emlékezem.
Mesélhetnék Nagyszüleimről,heart akik szintén fantasztikus, életre szóló tanításokat adtak, vagy megszületett, de dimenziót váltott és meg nem született unokáimrólheart, akik bizony nagyban hozzájárultak ahhoz, ami ma vagyok, ami ma lehettem.

Ami bennem van, az a hála.
Öröm.
Békesség.

Tudom, hogy itt vannak köröttem, hiszen élnek, léteznek, vannak, még ha nem is mindig látom Őket, még ha nem is tudok mindig kommunikálni velük.
Itt vannak, csak egy másik dimenzióban, vagy ha így tetszik másik térben, vagy idősíkon.

kopjafa.jpg

Nem oly rég dimenziót váltott Nagynénémheart, akit szintén nagyon szerettem és nagyon sokat tanultam Tőle.
Amikor a temetésére készültünk, beszélgettem a valakivel, hogy eljön, vagy nem jön el a szertartásra? Nem jött el és meg is magyarázta, hogy azért nem teszi, mert az, amit temetünk, már rég nem az, aki a fontos, ami a lényeg.
És ebben tökéletesen igaza van.
Ismerek olyan embereket, akik nem mennek ki a temetőbe, még ha szüleit kellene látogatni sem, mert, hogy az már csak por és a lényeg az nem ott van.
Ebben is tökéletesen igaza van.

DE!

Amikor egy lélek abba a karma körbe kerül, ahol mi is vagyunk, akkor a dimenzióváltásával nem szűnik meg a csoport karmája. Sok esetben születik újra a szűk családon belül, hogy segítse a csoport karmát letudni / ledolgozni. És igen, dimenzióváltás után is segít, más időben és térben, fejlődő ember számára, nem biztos, hogy láthatóan, vagy érzékelhetően.

Akkor, amikor kimegyek a temetőbe, viszek egy szál virágot, vagy épp gyertyát, akkor nem a földi maradványoknak szól a látogatásom.
Nem arról szól, hogy itt marasztalom a lelket.
„Csupán” emlékezem mindarra, ami kedves, szép, építő, felemelő volt, amíg együtt voltunk a földi létben.
Nyilván ezt megtehetem a szobámban ülve, vagy mosogatás, autóvezetés, vagy bármilyen tevékenység közben is.
Csak akkor, amikor meglátogatom nyughelyét, akkor semmi mással nem foglalkozom. Akkor csak rá és a vele töltött idő emlékezetében vagyok.
VELE vagyok.

Mindnyájan tudjuk, hogy halál, mint ilyen nem létezik. A földi testet vetjük le időnként, és egy másikat kigondolva, az adott feladatnak / tanulni valónak megfelelően öltünk újra testet.
A Halottak napi megemlékezés nekem nem arról szól, hogy a földi maradványok miatt mennék temetőkbe. Arról szól, hogy emlékezem mindarra a tanításra, kedves-szép emlékre, amit azokkal a lelkekkel éltem meg, aki valamikor itt voltak, velem voltak, ebben az időben és dimenzióban.
Átmenetileg elváltunk, de tudom, hogy találkozunk valamelyik térben, időben, dimenzióban.

Kép: Internet