Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Egy barátom nagyon beteg

2022.05.26

Egy barátom nagyon beteg.
Hetek óta kórházban, napok óta az intenzíven van. Legyen itt a neve: Csabi

Naponta kapom az üzenetet az Édesanyjától, az aktuális helyzetről.
Naponta olvasom végig, hogy most épp folyadék van a tüdejében, amit leszívnak, vagy gégemetszést csináltak, vagy annyira gyenge, hogy nem lehet CT-re vinni…. és még sorolhatnám.

Ma Szentendrén volt dolgom, így a Helyen át, lementem.
Általában lassan megyek a hegyi utakon, mert nyitott ablaknál élvezem a madarak hangját, erdő illatot, a Hegy erejét …
Így tettem ma is.
Felolvadva a Hegy varázsában haladtam az úton, amikor eszembe ötlött Barátom arca.

Mosolygott. Úgy, mint amikor éjszakába nyúlóan váltottuk meg a Világ dolgait itt, a Hegyen, amikor találkoztunk valahol a nagy Városban, vagy, amikor telefonon keresztül beszélgettünk hajnalonta, mert egy másik kórintézmény vendégszeretetét élvezte.

Ekkor villant be, hogy tulajdonképpen mennyit ártunk azzal, hogy címkézünk helyzeteket.

Én nem látom Őt betegnek, akkor miért is mondom ezt?
Nem látom a belőle kilógó csöveket, nem hallom a monitor kattogását, vagy a lélegeztetőgép egyenletes surrogását. Nem hallom, nem látom, de állítom, hogy beteg.

20170924pilis-cseviszirtek12.jpg

Nem, nem az Édesanyja híradását akarom kétségbe vonni.
Egyszerűen csak arra hívta fel a Hegy a figyelmem, hogy az van, amit elhiszek.
Azért nem látom betegnek, mert nem az.

És ez egy sarkalatos pont, hiszen hány helyzetben, hány eseményt, vagy embert látunk el címkékkel, ítélünk meg az alapján, amit róla mondanak, avagy, amit saját magáról elmondd, ha így tetszik sztorizik?

Milyen lenne, lehetne az életünk, ha végre elfelejtenénk a címkéket, ha nem az alapján észlelnénk, amit mások beállítanak, amit elénk tesznek, vagy láttatni akarnak velünk?

Csabit nem látom betegnek. Mosolygós, életerős, vidám, megvalósítandó célokkal, tervekkel teli fiatalembernek látom, aki halad az útján és bár vannak megoldandó feladatai, de boldog.

Megüzente a Hegy, hogyha valakit elesettnek, sajnálatra méltónak, bántalmazottnak látok, akkor azzal azonosulok és nem elég, hogy azzá is teszem, de a testembe is zárom mindezt, tehát átveszem a részvétem okán.

Valóban az lenne a dolgunk, az a fejlődésünk iránya, hogy sajnálatunkon keresztül – és mindegy, hogy önsajnálat vagy más sajnálata -olyan terheket adjunk, vagy vegyünk magunkra, amibe csak belerokkanni lehet?

Ha, mint azt már régóta tudjuk, végre el is hisszük, hogy a HIT HEGYEKET MOZGAT, akkor lehet, hogy valóban egy olyan tudatállapotot tudunk megélni és áramoltatni minden, és mindenki felé, ami hozzájárulás mindenki, így a mi életünkhöz is!

Szeretettelheart

Kép: TURISTA MAGAZIN/LÁNCZI PÉTER

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.