"... Vagyok a mélység, nem csak a felszín. ..."

Tegnap végighallgattam Dr. Herczeg Andrea előadását a Facebookon.

Az, ahogy, amilyen módon és megközelítéssel a vírusról beszélt önmagában is szimpatikus, de ...
Éjjel sokáig merengtem ez elmondottakon és igen, megérkezett számos felismerés. :)

És akkor kérdezek:

Addig, míg az emberiség két táborra oszolva, egymásnak feszülve, egymást "köpködve", harcol, az érvel és ellenérvek mellett / ellen, sehova nem tud jutni.
Illetve tud, de ebben a játékban nem az ember lesz a nyertes.
Egyik tábor sem.

• Vajon el tudjuk-e fogadni a másik ember döntését?
• Vajon beleérzünk-e fájdalmába, örömébe?
• Vajon képesek vagyunk-e ítélet mentesen végighallgatni az érveit?
• Tényleg nekünk kell meggyőzni - és minden áron - bármiről is?
• Tényleg nekünk kell segíteni, akkor is, ha nem kéri?
• Akkor is, ha nincs rá felkészülve?
• Tényleg mi vagyunk azok, akik "megváltják " az emberiséget, mert mi "jót" akarunk?
• Van olyan, hogy jó?
• Van olyan, hogy rossz?
• Van helyes, vagy helytelen?
• Tényleg az a legnagyszerűbb, ha a saját érvhalmazunkat, a saját nézőpontjainkat mondjuk el, vetítjük ki, nyomjuk le erőszakkal a másik torkán?
• Tényleg igazunk kell, legyen, bármi áron?

Jelenlegi nézőpontom szerint, mindenki azt fogja tenni, amit a hite diktál.
Ha oltatja magát, mert az a hite, hogy ez segít, akkor tegye.
Ha nem oltatja magát, mert az a hite, hogy tenmagán belül van a legjobb gyógyszer, akkor ne tegye.

Ha észre tudom venni, ha meg tudom érteni, ha rá tudok látni a másik ember ISTENI MAG-jára, ami benne ugyan úgy ott van, mint bennem, vagy benned, akkor meg kell tudnom bízni a másikban annyira, hogy akként fog cselekedni, ami számára az adott pillanatban a legjobb, legcélravezetőbb.

BIZALOM és TISZTELET.

Teremtőnk tisztel bennünket annyira, hogy szabad választásainkba nem szól bele.
És vajon mi tiszteljük egymást ennyire?

SŐT!

Tiszteljük magunkat annyira, hogy nem ítéljük meg semmilyen irányban, a múltunk / jelenünk választásait?

Csak kérdem …

Kép: Internet