Csak kérdezek
Tegnap végighallgattam Dr. Herczeg Andrea előadását a Facebookon.
Az, ahogy, amilyen módon és megközelítéssel a vírusról beszélt önmagában is szimpatikus, de ...
Éjjel sokáig merengtem ez elmondottakon és igen, megérkezett számos felismerés. :)
És akkor kérdezek:
Addig, míg az emberiség két táborra oszolva, egymásnak feszülve, egymást "köpködve", harcol, az érvel és ellenérvek mellett / ellen, sehova nem tud jutni.
Illetve tud, de ebben a játékban nem az ember lesz a nyertes.
Egyik tábor sem.
- Vajon el tudjuk-e fogadni a másik ember döntését?
- Vajon beleérzünk-e fájdalmába, örömébe?
- Vajon képesek vagyunk-e ítélet mentesen végighallgatni az érveit?
- Tényleg nekünk kell meggyőzni - és minden áron - bármiről is?
- Tényleg nekünk kell segíteni, akkor is, ha nem kéri?
- Akkor is, ha nincs rá felkészülve?
- Tényleg mi vagyunk azok, akik "megváltják " az emberiséget, mert mi "jót" akarunk?
- Van olyan, hogy jó?
- Van olyan, hogy rossz?
- Van helyes, vagy helytelen?
- Tényleg az a legnagyszerűbb, ha a saját érvhalmazunkat, a saját nézőpontjainkat mondjuk el, vetítjük ki, nyomjuk le erőszakkal a másik torkán?
- Tényleg igazunk kell, legyen, bármi áron?
Jelenlegi nézőpontom szerint, mindenki azt fogja tenni, amit a hite diktál.
Ha oltatja magát, mert az a hite, hogy ez segít, akkor tegye.
Ha nem oltatja magát, mert az a hite, hogy tenmagán belül van a legjobb gyógyszer, akkor ne tegye.
Ha észre tudom venni, ha meg tudom érteni, ha rá tudok látni a másik ember ISTENI MAG-jára, ami benne ugyan úgy ott van, mint bennem, vagy benned, akkor meg kell tudnom bízni a másikban annyira, hogy akként fog cselekedni, ami számára az adott pillanatban a legjobb, legcélravezetőbb.
BIZALOM és TISZTELET.
Teremtőnk tisztel bennünket annyira, hogy szabad választásainkba nem szól bele.
És vajon mi tiszteljük egymást ennyire?
SŐT!
Tiszteljük magunkat annyira, hogy nem ítéljük meg semmilyen irányban, a múltunk / jelenünk választásait?
Csak kérdem …
Kép: Internet