"... Vagyok a mélység, nem csak a felszín. ..."

Hiába keresem magamban az okot,

Tudnod kell mester vagyok.

Te boszinak hívsz Lelkem,

S mert így gondolod, nem szégyellem.

Csak tudnod kell azt is

Ez nekem sem egyszerű.

Bár velem él egy belső derű,

Ettől még nő és anya vagyok,

S mit mesterként végzek,

Nem a vak végzet teszi helyettem.

Akkor és ott, nekem kell lennem.

Érzem döntöttél – bár ettől félek –

Tudom most ez így helyes,

Ha nem kellek neked.

Osztályrészem a magány,

S bár lehetek ledér, vagány

Az csak a külső álca,

Fejem felett széttört a pálca.

Sok ez neked Kicsi,

Azt látom én,

Maradsz inkább kétlábbal a földtekén.

Hálával tartozom, köszönettel neked!

Kaptam tőled egy hónap boldogságot

Feledtetni tudtad velem, a valóságot.

Felhők között jártam, csillagokon álltam …

Túl magasra vittél, sebesen repültél.

…. S most, elengedtél.

Éles a fájdalom …, ez a földi egom.

Hála neked, s béke!

Legyél boldog, legyél áldott érte!