Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Öregapa hagyatéka

2020.08.31

Öregapa, aki 8 éves koromban váltott dimenziót, számomra sokáig talány volt.

Mindig felnéztem rá, s nem, feltétlenül azért mert óriás volt, bár én annak láttam.
8 éves voltam, amikor dimenziót váltott hosszú, súlyos betegség után. Érdekes, hogy ez az időszak nem maradt meg bennem élesen, csak annyi mindebből, hogy fekszik az ágyban és csendben kellett lenni.
Nem nagyon értettem gyermekfejjel, hogy bár süt a Nap és ragyogó idő van, miért fekszik? Miért nem jön játszani velem, miért nem mesél a manókról, akik a padláson laktak, elmondása alapján.
Homokvárat építettem nekik a kertben, de ahogy Öregapa leköltözött, úgy a manók sem maradtak akkor velem.

Sokszor gondolok Rá, mind a mai napig, mert olyan ajándékot kaptam Tőle, ami a mai napig végigkíséri utam.

Megtanított a mese szeretetére, és megtanított az igazság mindenek feletti erejére.

Már elvált asszony voltam, amikor elkezdtem – egészen pontosan belevittek – egy olyan üzletbe, ami fantasztikus nagyot buktam. Nyilván nem így indultam neki, hanem tele reménnyel és tenni akarással.
Energiafüvet vettettem gazdákkal, amit szerződés alapján egy Zrt-nek kell szállítani.
Kimentem gazdákhoz, megbeszéltem, rábeszéltem őket a beruházásra, ami hektáronként milliós tétel volt.
Utána olvastam, tanultam a termesztést, növényvédelmét. Képeztem magam a témában és segítettem a gazdáknak mindenben, amiben csak tudtam.
Elérkezett az első betakarítás, amit együtt csináltam végig a gazdákkal, izgulva a termés mennyiségén. Majd megszerveztük a fuvart és elszállítottuk a megadott telephelyre a bálákat.
Ekkor láttuk utoljára a terményt.
Hogy, hogy nem lába kélt. Később senki nem tudott semmiről, nekem meg felhívták a figyelmem „jóakarók”, hogy praktikusabb nem rendőrségi ügyet csinálni belőle.
Majd ezt követően a Zrt. eltűnt, vezérigazgatóstul mindenestül.
Próbáltam erőműveknek eladni a további terményt (hiszen 10 évre szólt a vetemény), de sikertelenül.
Később kiszámoltam, ha zöldtrágyának szántják be, avagy tehenészetnek adják el (a tehenek tejhozamára is jelentős hatással volt), akkor mennyi a menthető a beígért nyereségből.

Iszonyúan el voltam keseredve. Nem elég, hogy a cégem bukott az egészen, sok milliót, de a gazdák is nagyot buktak, ráadásul vétlenek voltunk mindnyájan.
Vajúdtam napokig. Minden megfordult a fejemben, az elszököm, hogy meg se találjanak-tól, a felkötöm magam az első fára-ig tényleg minden.

oregapa.jpg

Egy délután álltam a szobámban és Öregapa fényképére bambultam, amikor is megszólalt bennem:

„Ha valamit csinál, vállalja a felelősséget érte!” (Nagyszüleim magáztak minket.)
Értettem az üzenetet.
Lányaimnak még megírtam, hogy nagyon szeretem őket, majd elindítottam a „lavinát”:
Tudtam, hogy egyedül kell végigcsinálnom, mert üzlettársam ilyenkor, jó szokása szerint elbújt, ahelyett, hogy segített volna.
Felhívtam az egyik gazdát, és megbeszéltem vele, hogy másnapra összehívja az érintetteket a kocsmahivatalba, ahol be fogok jelenteni valamit.
Senkinek nem voltam elérhető, gyűjtöttem az erőt, ahhoz a bejelentéshez, hogy sok milliót buktak miattam.

A lefelé vezető 120 km-t úgy tettem meg, mint aki az akasztására készül.
Nem tudtam, hogy nem állítanak-e belém egy bicskát, fogalmam nem volt arról, hogy miként reagálnak majd.
Mentem az úton és imádkoztam.
Féltem, igen bevallom nagyon féltem.

Valójában nem attól, hogy esetleg meghalok, mert agyoncsapnak, hanem a feszültségtől, tomboló haragtól, konfliktustól.
Erőért, nyugalomért imádkoztam, míg le nem értem.

A kocsmában már együtt ültek a gazdák, amikor leértem.
Nem kerteltem. Elmondtam őszintén, hogy mi történt, és hogy számításaim szerint mekkora az az összeg, ami menthető még a beruházásból, egyéb felhasználás okán.

Egy darabig csend volt. Az a fajta csend, amit szinte tapintani lehet. Már nem volt bennem félelem. Bármit is döntöttek volna, vállaltam volna a felelősséget, ezt akkor bizonyosan tudtam.
Ami történt, az viszont meglepett.
Felállt a legidősebb gazda, és azt mondta:
- Évike, minket már nagyon sokan becsaptak. Nagyon sok milliót buktunk azon, hogy mást ígértek, mint ami történt, de még soha, senki nem állt elénk és nem mondta ezt el nekünk úgy, mint maga tette. Köszönjük.

Ültem és nem tudtam megszólalni, mert ha akkor egy hangot is ki kellett volna préselni magamból, biztosan sírva fakadok.
Néztem a sok munkától megkérgesedett arcokat, kezeket és szégyelltem magam. Rettenetesen szégyelltem, hogy ezeket a dolgos embereket annyian becsapták már.

Hazafelé az úton Öregapára gondoltam.
Megköszönve azt a hagyatékot, amit ma is őrzök és mindenek felett tiszteletben tatom az:

IGAZSÁG FELTÉTEL NÉLÜLI EREJÉT.