Argentín tangó
Megszólalt a zene.
A Férfi meghajolt és táncra kérte.
A Nő nem látott mást csak a két, mélybarna szemét. Szemében a játszi fényt, a huncut csillogást.
Nem hallott mást csak a zenét.
Eggyé olvadt vele és hagyta, hogy a Férfi vezesse.
Nem nézte hova, merre?
Nem gondolkodott a lépéseken…. Röppent a Férfi kezén, vitte az erősebb akarat, mely előtt fejet hajtva, átadta magát a ritmusnak.
A teremben csak a vérpezsdítő zene hallatszott, meg-meglebbentek a gyertyák lángjai, édes mély tüzű fényükkel egy-egy amorf figurát rajzolva a falra, környező dús délszaki növények türkiz levelére, körben álló, ámuló sokaság kipirult arcára.
De a Nő és a Férfi csak egymást látták.
Csak a zenét hallották.
Egymásban oldódtak fel.
Egyszerre mozdultak, egy volt akaratuk, egy volt a ritmus, egyszerre emelkedett, süllyedt mellkasuk.
A Férfi nem kérdezte, hogy emelheti-e? Nem utasította szemével, kezével sem a következő lépésre, mozdulatra, s a Nő mégis tudta, hogy mikor, mit kell lépnie.
Közös nyelvük, vezérük volt a zene.
Mely most már az utolsó hangjegyeket is eljátszva, elcsendesült.
A teremben döbbent, néma csend, majd tapsvihar tört ki.
A Férfi akkor sem kérdezett, szájához emelte a Nő kezét és csókjával illette.
Mély meghajlással, szemében huncut csillogással sétált tova, a bárpult felé.
A Nő állt a parkett közepén, majd halk sóhajjal, a ruhatárba ment.
Kabátját magára terítve lépett ki az ősz éjszakai csendjébe.
Halk koppanással csukta be az ajtót, mikor hazaérkezett.
Cipőjét az előszobában lerúgta és zokogva roskadt a tükör elé.
Nézte szétkenődött sminkjét, majd halkan dúdolni kezdte, az argentin tangót.