Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A virág dala

2011.03.23

 

Szállj rám ó ködök permete,
Szállj rám, hogy szívem mi fáj
Megdermedjen bele
Add nekem halálcsókod dér
Lepj el hó, elfedjél
Nap, ne melegíts most
Sajgó lelkem ne hevítsd
Csitulj bennem sebem
Mit kaptam, lelkemen.
Vad, buja álom
Tovatűnő, oszló, szép
Álom volt?
De elbűvölő!
Némán kiáltok , vad fájdalommal
Hallja a Világ dalom
Mit tovatűnő alkonyon az ősz befon.
Sző belőle fájdalom koszorút
Úgy érzem nincs kiút
Kereslek…. Nem lellek
Kereslek… üres bennem
már minden mi szép
Üres ágyam… szerelmem
Vágyam… fájón mar
Halálcsókod alatt
Üres az AKARAT
Ártottam Neked?
Szerelmem szégyelletted?
Mosollyal ajkamon
Szívemben fájdalom
… s remény húrja még remeg
bár nem kellek neked
köszöntelek
vágylak
áldlak
csodállak
s, hogy ki vagy Te?
 
 Egy magányos angyal!
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

olvastam

(Nemo, 2011.03.23 18:16)

hm... tetszik :)
az angyalok magányosak lennének?
ki az, aki őket, öt elhagyta?
egy angyal maradhat magára?
nem a másik oldal szerepe ez?
vagy az embereké?

Re: olvastam

(Mesélő, 2011.03.23 18:45)

Hogy egy nagyon ismert példával éljek: Lucifer.
A fényhozó, főangyal.
Nos, maradnak angyalok egyedül?

Re: Re: olvastam

(Nemo, 2011.03.23 20:29)

valahol... nem leptél meg...
csak őróla tudok...
és valóban angyal :)