Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Jupppy, hétfő reggel van!

2013.07.22

Kedves, baráti társaságban ma kora reggel, mindenki álmosan és az előtte álló hét várható terheitől nyűgösen, beszélgettünk a reggelekről.

Csilla írta le, hogy rendben van, hogy új nap, hét, új lehetőségek, de azt a bizonyos „Jupppy”-t még nem érzi.

Eszembe jutott kollégista korom, amikor még én sem éreztem. Nekem is teher volt a reggel, a hétfő, az eső…. És tulajdonképp minden, amikor valami más volt, mint ami én elképzeltem.

         Nagy szeretettel ajánlom ezt az írásom Csillának, hogy vegye észre, lássa meg és tapasztalja meg Ő is a „Jupppy-t”!

          Tizenhét évesen még az ember lánya tele van álmokkal, vágyakkal és hatalmas elképzelésekkel a világról. Én is, mint mindenki, aki hasonló korú elhatároztam, hogy megváltom a világot. Csak a világot nem kérdeztem meg, hogy szeretné-e, ha megváltanám?

Kora reggeli ébresztő után ballagtam le a kollégium lépcsőjén. Kint esett az eső és vigasztalan volt az idő. Nevelőtanárunk, akibe, akkor nagyon szerelmes voltam, állt az ebédlő ajtó mellett, és nézte a reggelizni vonuló seregletet.

Sokadszor is mosolyogva válaszolt a „Jó reggelt, Tanár úr!”-ra, amikor meglátott.

-         Mi a baj? – kérdezte.

-         Reggel van, esik az eső, és hétfő van. – válaszoltam rezignáltan.

Olyan döbbenettel nézett rám, mintha a Holdról kerültem volna ide, és hosszú csápokkal tapogatnám le a körülöttem állók testét.

-         És?

Erre mit lehet felelni? Előbb nem feleltem. Csak néztem Rá, nagy kék szemekkel és nagyon nem értettem, hogy mit nem ért ebben? Majd, mint a szellemi fogyatékosoknak elkezdtem magyarázni:

-         Hétfő van, kezdődik a hét, iskolával, munkával, és én sokkal inkább mást csinálnék, mint tanulnék. Reggel van. Tehát fel kellett kelni, pedig még aludtam volna. Esik az eső, és utálom, ha esik.

-         Értem. Szerinted a földigiliszta is utálja?

giliszta.jpg

Mi van? – kérdeztem magamban. Teljesen hidegen hagyott a giliszta lelkivilága, amikor nekem kellett felkelnem, és előttem állt az egész hét.

-         Passz. – feleltem töményen.

-         Ilyenkor gondolj arra – mondta -, hogy milyen jó, hogy a giliszta feljöhet a felszínre, megnézheti a föld feletti életet. Végre szabadon lehet. Vizet kapnak a növények, így életet.

Azt hiszem, akkor, abban a pillanatban semmi kétségem nem volt afelől, hogy tanáromnál, elmentek otthonról. De vizuális típus vagyok és elképzeltem, hogy gilisztánk feljön egy vándorbottal a „kezében”, fején egy baseball sapkával, kicsi batyuja a hátán, amiben hamuba sült pogácsa van. Elkezdtem vigyorogni, majd már hahotázni is.

 

giliszta2.jpg

Azóta többször eszembe jutott ez a kép, amikor Tanár úr, szemében huncut mosollyal magyarázta el a giliszták hétfő reggeli útra indulását a szakadó esőben. Mindig jó kedvre derít.

Ma már tudok úgy nézni minden reggelre, hogy új lehetőségek megvalósításának ígérete.

Köszönöm Tanár úr!

 

Bp. 2013. július 22.