Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Emlékezés

2014.01.09

 Az utóbbi időben, ha készülök is belegyalogolni a múltba, keményen rendre utasítom magam, hisz értelme semmi nincs. S ma, valahogy nem volt megfelelő a parancsszó mit önmagamnak mondtam, s bizony visszanéztem, vállalva a sóbálvány szerepét, ha ez méretik rám.

 

kod.jpeg

A köd, melyet az idő szőtt, sok részletet, mint fátyol takar, s t’án jobb is ez így, hisz a szépre emlékszünk, aki megbocsátottunk leginkább önmagunknak.

Sok olyan emberrel hozott össze a sorsom – vonzottam magamhoz-, akik akkor igaz barátnak vallották magukat, ma már csak köd fedte árnyak, akik egy-egy ismerős helyzetben előtűnnek, majd a feledés homályába sápadnak vissza.

A közösségi portálon, ahol ma felfedeztem őt, valamikori legbizalmasabb barátom volt. Tudtuk egymás örömét, kínját, vágyát, álmait. S most, ahogy a számítógép egyhangú pötyögését hallgatom, felötlik az is, el tudtam volna képzelni, mint társat az életemben. Ő nem tudott elképzelni. Ez nem baj, hisz ettől még lehettünk volna egy életre szóló barátok is a szó legnemesebb értelmében, de nem ez történt.

Rám bízta titkait, amit azóta is őrzök, hisz ez a dolgom, emberségemben és hivatásomban is.

Nézem a képeket, amiket feltett s látom megnősült, gyermeke született. Áldja meg a jó Isten!

Eszembe ötlenek éjszakába nyúló beszélgetéseink, mosolyaink, túráink, amik akkor reményként éltettek.

Tudta.

Tudta és kihasználta.

Ma már, amikor nagyon sok ember talál meg naponta, segítségemet kérve, tudom, hogy módszere azért volt megkérdőjelezhető, mert érzelmi játszmát játszott, amikor engem akart a gödörből kirángatni.

Elgondolkodom. Vajon jó lehet olyan terápia, ami érzelmek, érzések, kihasználásra épül?

Ma mondom, hogy nem.  S akkor is tudtam valahol, mert összetört bennem valami, ami talán ugyan olyan soha nem lesz már. És ez jó!

Jó, mert fejlődöm általa, mert bennem a minta, így ismerem, ha szembe jön, felismerem, s mert ezerszer is átrágtam magamban, így akik ilyen játszmákat szeretnének játszani, azonnal kiszúrom.

Rossz volt akkor, mert ahogy ott fogalmaztam meg „keresztre feszített”, kínok kínját éltem meg.

Jó, mert megismertem gyenge oldalam. Rossz, mert a gyengeségem miatt szégyelltem magam. Jó, mert tanított erősnek lenni, rossz, mert a gödör mély volt, nehéz volt felszínre jönni.

Jó mert, megtanultam felmászni …

83-tatra-a-fenyohataron.jpg

Lehet egy elmúlt kapcsolatra, ami emberi és így lelkek kapcsolata véleményt mondani? Lehet elítélni?

Nem, nem gondolom.

Úton járók vagyunk mindnyájan. Tapasztalásokat vonzzunk magunkhoz, hogy általa fejlődjünk. Vannak céltévesztéseink, de az út a mi utunk, ahol minden döntés után lehetséges egy újabb döntés.

Nincs jó vagy rossz, ebben sem, hisz minden önmagáért való, mint ahogy maga az út a cél.

Tapasztalás és tanulás.

 Eddig jutottam, mikor felötlött bennem már rég nem az egykori barátomról írok, aki most ennyi év távlatából is segít, hogy értse mindenki, aki ezt olvassa.

Elmosolyodom, s így távolból küldök felé egy szeretet mosolyt, s egy kívánságot:
Áldás utadra!