Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tündér álom

2012.12.27

 - Ez még akkor történt, amikor a növények és az állatok is beszéltek, ember által is érthetően, a tündérek varázsának köszönhetően.

Igaz, hogy amikor Szeleburd tündér evvel megajándékozta a Földet, Tündérkirálynő haragudott rá, de később azt gondolta, hogy: Nem bánom, maradjon addig így, míg valamelyik élőlény a másikra nem támad.

Törvénybe foglalták, felvésték a Nagy Fehér hegy ormára, jól láthatóan mindenki számára.

 

Béke legyen itt a Földön.

Ember állatot ne öljön.

Növény fejszét sose lásson.

Így teljesül tündér álom.

Kígyó szeresse a békát.

Egyen inkább sárgarépát.

Réten, széna illatozzon

Szántó, bő termést hozzon!

Gyümölcs teremjen az ágon

Hízzon arany Nagysugáron.

Ember szeresse a Földet

Gondozza a legelőket.

Állat hűséggel szolgáljon

Így teljesül tündér álom.

 

Be is tartotta a törvényt minden élő. Nagy- nagy szeretetben, békességben éltek a csodálatosan szép, tiszta és békés birodalomban.

Akkor még a tündérek, manók, koboldok és az emberek békés összhangban éltek. Nem féltek egymástól és nem vonták kétségbe egymás létét. Tudták, hiszen látták, együtt játszottak, dolgoztak, éltek velük, hogy a másik él, van, lélegzik. – mesélte tovább Tündéranyó és mi tündér gyerekek szájtátva hallgattuk a csodálatos történetet, mely a gyönyörűséges, boldog életről szólt.

Erről jut eszembe, ti tudjátok, hogy a tündérek kortalanok? S milyen érdekes mégis van tündérgyerek, tündéranyó is.

Hajoljatok csak közelebb, megsúgom nektek, hogy, hogy lehet őket megkülönböztetni, de csak akkor, ha utána figyelünk, mert Anyó nem szereti, ha nem arra figyelünk, amit mond.

A titok annyi, hogy minél többet élt egy tündér, annál fényesebb és annál több csillám van a szárnyán. Látjátok? Tündéranyónak már milyen gyönyörű szép és fényes a szárnya? Ő sokat élt már. Sok-sok mesét tud, és minden mese egy-egy igaz történet, amit mi kicsi tündérek nagy figyelemmel hallgatunk, mert ebből szoktunk tanulni. Mint az ember gyerekek az iskolában. Nekünk Anyó, aki tanít. Figyeljük csak mit is, tanít most?

– Hosszú időn át, éltek ebben a boldog birodalomban az élőlények, nagy békességben.

Egyszer csak az egyik tündérlányka, akit Gombonckának hívnak, nagy kéréssel fordult Királynőjéhez.

-         Szeretett Királynőnk! Légy szíves engedd, hogy emberlány lehessek!

-         Emberlány? – kérdezett vissza a Királynő, nagy döbbenettel. – Miért szeretnéd ezt Gomboncka?

-         Mert szeretném, ha engem is szeretnének! – mondta a kicsi gömbölyded tündér és elpirult zavarában.

-         Itt is szeretnek. Mindenki szeret, hisz itt mindenki, mindenkit szeret! Vagy tán csak nem bántott meg valaki? Csak nem Csintalan kobold viccelt meg?

-         Nem, nem bántott senki sem. – felelte Gomboncka- De szeretném kipróbálni, hogy milyen az, amikor egy fiú, azt mondja nekem, hogy szeret. Szeretném, ha én is kaphatnék vörös rózsát, ha engem is kényeztetnének, ha érthetném, hogy mi a jó abban, hogy egy fiú átölel, és a számra szorítja a száját, ha várhatnám, a kapuban, hogy hazaérjen, ha moshatnám a ruháit, ha főzhetnék rá.

-         Értem – Felelte a Királynő elkomorodva. – Szeretnéd kipróbálni a földi szerelmet. Megértlek, mert valaha nekem is voltak ilyen vágyaim. De valami tudnod kell. Ha emberlány leszel, akkor megszűnnek a tündér adottságaid. Már nem lesz a tested sebezhetetlen, már érezni fogod a fizikai fájdalmat és a lelki fájdalmat is másként éled majd meg, mint most. Ha mindenek ellenére ez a vágyad, legyen meg az akaratod! Viszont nekem is van egy kérésem hozzád. Mielőtt elindulsz emberéletedre, kérlek, menj el a Nagy Tölgyhöz és hallgasd, meg mit mondd neked? – Majd varázsport szórt Gombonckára és verset mondott neki:

 

Földi léted legyen teljes

Emberfiút, hogy szerethess!

Adj meg neki minden szépet

Mit csak a fiú megélhet!

Sírni tanulj kicsi gyermek

Tündérként ezt nem teheted.

Könnyeid a lelked mossák

Ha nagyon fáj, emeld orcád

Nézz a Napba, nézz a fénybe

Emlékezz a tündér létre!

A vers elhallgatott és Gomboncka egy nagy, eddig nem ismert réten találta magát. Felállt és körülnézett. Nem ismerte a környéket, soha nem járt még erre, bár azt hitte már mindent megnézett, ami a Birodalomhoz tartozott. Előtte egy kitaposott ösvény volt, azon indult el, kíváncsian.
Mosolyodott el Anyó, majd mikor megígérte, hogy egy legközelebbi alkalommal folytatja, mi gyerektündérek szétszéledtünk a Birodalom csodálatos tájain.

Ki a haragvirág kelyhébe, ki a piros tulipánéba tért aludni. Én alig bírtam elaludni, izgatottan vártam a folytatást.

 Álmodott. – Folytatta másnap este Anyó.- Este, amikor elfáradt egy szénaboglya mellé heveredett le. Nézte a csillagokat. Óriási kíváncsisággal és vágyakozással nézett az elkövetkezendők felé, de valahol a szíve legmélyén már sajnálta, hogy nem Tündér Birodalomban van. Hiányoztak társai. Hiányzott szerető ölelésük, csengő kacagásuk.

Rájuk gondolva aludt el. Álmodott. Tündér Királynő előtt állt és valamit mondott neki az öreg tölgyről, de hogy mit, arra nem tudott rájönni. Erre riadt fel. Tudta, hogy dolga van Tölgyapóval, tudta, hogy meg kellene keresnie, de az okát nem tudta, nem emlékezett rá.

Hajnalodott, amikor felébredt és egy új érzés volt, amit megtapasztalt. Fázott. Nem ismerte a szót, miként eddig az érzést sem. Annyit tudott csak, hogy jó lenne egy meleg ölelésben elbújni. Szomorú lett. Úgy gondolta, hogy mindezt csak a Tündér birodalomban kaphatja meg. Viszont ezt az utat Ő választotta, hát nem töprengett tovább, hanem elindult az erdő irányába. Régóta tudta, hogy ilyenkor a Harmat tündérek által teremtett cseppekben lehet fürdeni, vágyott erre.

Ment az erdőben és nem látta a Tündéreket. Ettől megint szomorú lett. Azt nem gondolta, hogy teljesen magára hagyják. Úgy képzelte, hogy legalább Ő láthatja.

Viszketni kezdett a szeme. Harmatos lett, majd az arca is. Mi ez? Kérdezte, most már hangosan és zavartan a szeméhez nyúlt. Egy kakukk ült felette az ágon, Ő szólalt meg reszelős hangján.

-         Te vagy az Gomboncka? Jobb így?

-         Igen, én. Nem tudom, hogy jobb-e? De most olyan furcsa dolgok történnek velem. Harmatos lett a szemem, amikor rájöttem, hogy nem láthatom én sem a Harmat tündéreket. Mit gondolsz, ezt Ők készítik?

-         Nem, nem Ők. – Nevette el magát a kakukk. –Te sírsz.

-         Mit csinálok én? – kérdezte Gomboncka döbbenten, és elkezdett nevetni.

Csilingelő kacagása szállt a hajnali szellővel, szállt a virágok illatával versenyre kelve, át mindenen és eljutott a Tündér Királynőhöz is. De Ő nagy bölcsességében látta és tudta hogy ezek, nem a felhőtlen jókedv hangjai. Megparancsolta a vizeknek, hogy láttassák a legkedvesebb tündérét. És látta, ahogy szakadozott fehér ruhájában járja az erdőt, beszélget a kakukkal és szemében égő könnyek, vibrálnak. Nagyot sóhajtott. Majd figyelte Gomboncka útját tovább.

 Hosszú volt az út, amit a kicsi Tündér lányból ember lánnyá lett, megtett. Látott közben egy öreg tölgyet, tudta, hogy dolga lenne vele, de fáradt volt a sok járástól, nehezen bírta még a lába, szokatlan volt, hogy nem tud szárnyalni, így a tölggyel nem beszélgetett.

 Ment úttalan utakon, hegyeken, völgyeken át.

Megmászta a sziklákat, ormokat, mind keresve az emberfiút, hogy az átölelje, és Ő átélhesse az igaz emberi szerelmet.
Hosszú hónapokon át vándorolt, hosszú éveken át csak ment, mind előre, de a fiút nem lelte.Találkozott férfiakkal, találkozott emberekkel, akik különösnek látták, nem szólították meg. Szemében ott ült a végtelen magány és az emberek ettől félnek.

Minden hajnalban kereste a Tündéreket, napsütötte mezőkön, a tenger vízcseppjei felett, a szellő szárnyán, de meg nem láthatta őket.Tündér Birodalom egyre halványabb lett benne, s egyre jobban elhatalmasodott rajta a magány.

Így ért az óceánhoz. Nagyon fáradt volt, nagyon egyedül volt, fázott és félt. Már nem akart továbbmenni, nem akarta a fiút sem keresni, csak le szeretett volna feküdni az óceán partjára, hogy a delfinek füttyét halhassa. Meg szerette volna hallgatni a kagylók énekét, a sellők pletykáit, de nem hallott és nem látott mást, csak a végtelen víztükröt az aranyló, lenyugvó Napban.

 

Ahogy ott fáradtan, meggyötörten ült a fövenyen, a hullámok lágyan cirógatták felsebzett lábait. Sós szeretetével az Óceán gyógyítani akarta Gombonckát.

Felajánlotta, hogy a hátára veszi és elviszi egy olyan szigetre, ahogy gyönyörű a világ. Duzzadt gyümölcs szemek pöffeszkednek az ágon, pacsirta hangja szól, minden reggelen, harmatcseppet ihat aranykehelyből.

De ő nem akart sehova menni. Csak ült csendesen a vízparton és szeméből potyogtak a könnyek.

Így talált rá a Fiú.

Rég kereste Gombonckát, tudta, hogy él valahol.

Elindult Apja palotájából, s ment hónapokon át. Lovát rég útjára engedte egyedül járta a világot, hogy megtalálja a lányt.

S most, amikor már minden reményt feladott, rátalált az egykori tündérre, aki ott ült a hatalmas óceán partján egyedül, magányosan, szemében égő könnyekkel.

Nem szólt és nem kérdezett.

Csak kezét nyújtotta a lánynak, s Ő boldog mosollyal simult bele ölelésébe.

Már nem fázott. Melegítette a Fiú. S a Fiútól kapott szeretet.

Teljes összhangban mentek, együtt tovább az úton. Megjárták a hegyeket, meg az erőket is. Hajnalban lesték a pacsirta hangját, vidáman mosolyogva táncoltak a tavaszi szellővel, boldogan kacagtak a Hó tündér jeges leheletén.

Együtt voltak, boldogok.

 Gomboncka látott egy csodálatos virágot, egyik sétájuk alkalmával, a Nagy Hegy ormán. Kérte a fiút hozza el neki. S mert kérte a Fiú elindult.

Gomboncka várta egyre várta, de a Fiú nem jött vissza. Várta éjjel, nappal, várta heteken, hónapokon, éveken át. Egyre reménytelenebből, egyre szomorúbban. Nem tudta mi történt a Fiúval, csak azt, hiába várja, nem jött vissza hozzá.

S Ő, megtanult sírni. Igazi forró, fájó könnyeket. Ült az óceán partján, a szikla kiszögelésén, amit egykor mindketten szerettek. Várta a Fiút.

Ő egyre szomorúbb, egyre öregebb lett, mert emberként már látszottak rajta az eltelt évek nyomai. Számtalan év telt el így reménytelen várakozással, amikor eszébe jutott az Öreg tölgy.

El is indult nagy keservesen, hogy megkeresse. Ment éjjel és nappal, ment heteken, hónapokon át. Vonszolta fáradt testét, egyre nehezebben, mikor egy tisztáson meglátta.

Odaszaladt, ahogy erejéből tellett és megszólította.

-         Jó, hogy Rád találtam.

-         Régóta vártalak már. – mondta a Tölgy, és lenyújtotta ágát, hogy arra ülhessen, Gomboncka. – Ha akkor jöttél volna, amikor indultál, most nem ismernéd a fájdalmat, a reménytelenséget. Bár a földi szerelmet sem. De így van jól. Tanultál. – mondta és megsimogatta a Lány haját.

        -         Most teljesítem egy kívánságodat. Megérdemled. Kívánj valamit!

-         Kérlek, Öreg Tölgy- zokogta Gomboncka – tedd, hogy megint tündér lehessek!

Aznap az emberek csodálkozva néztek az égre. Fényes nappal egy üstökös szállt keresztül az égbolton. De mint ha nem az égből jött volna, hanem a Földről és valamerre a Fénybe tartott volna. Azóta is mesélnek róla, különös jelenség volt.

Csak a kakukk tudta, hogy Gomboncka hazaért.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.