Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Sárki és a Morc

2012.12.27

 Sárkányka nagyot ásítva nyitotta ki szemét és szomorún nézett ki az ablakon.

Megint egy reggel, amikor semmi nem jó. – gondolta és a másik felére fordult.

Majd újra a bal oldalára, és ismét a jobbra. Ezt egy darabig játszotta, de szemei sehogy nem akartak elnehezülni, és nem tudott újra elaludni. Ettől mérges lett.

Szerette volna megtalálni az okot, miért nem tud aludni, amikor még nem kell felkelnie?

Vizsgálta kívül saját magát. Megvan mind a két keze, megvan mind a két lába, szárnyai maga alá húzva. Nem értette, mi az, ami nem jó?

Vizsgálta belül magát: szíve rendben. Pocakja….. na itt lehet a baj, sóhajtotta. Este csak öt szalámis szendvicset evett meg, valószínűleg ez volt a kevés, de éhesnek nem érezte magát.

Akkor mi a baj?- tette fel most már hangosan is a kérdést, de nem várt választ rá. Egyedül lakott a Nagyhegy barlangjában.

Szeretett egyedül élni. Persze a Sárkánylányok mindig bíztatták, hogy válasszon közülük és alapítson családot, de Ő nem engedett a kéréseknek.

Szerette a szabadságát. Egyedül volt ugyan, s néha hiányzott, hogy valakivel beszélgessen, de akkor elment a közeli Csöpp Csárdába és galagonya szörpöt iszogatva beszélgetett a barátaival.

Sok barátja volt. Tulajdonképpen mindenki szerette, mert Sárkányka kedves és jóravaló sárkány volt. Mindenkinek segített. Mindenkihez kedves volt.

Egyetlen hibája volt csak, hogy időnként nem egészen úgy mondott el dolgokat, ahogy azok történtek. Persze a nagyok és okosok erre azt mondják, hogy: Szóval hazudik?

De én nem mondom, és ti se mondjátok, mert ez egy csúnya állítás és ilyeneket nem szabad mondani egy olyan kicsi sárkányról, aki csak szépíteni akarja az igazságot. Bár sok esetben még erről sincs szó, hiszen inkább nem mondd semmit se. Hallgat. Na ez a legbosszantóbb. – Bár még mindig jobb, mint mikor nem valóságot mondd el, de a hallgatása az nagyon bosszantó tud lenni.

Legkedvesebb barátja, akit testvéreként szeretett Vidor medve volt.  Vidor sokszor szidta, ha úgy gondolta, hogy amit Sárki tesz – Sárkinak hívták barátai Sárkánykát, kedvesen becézgetve – az butaság.

Ettől a gondolattól, megint elkedvetlenedett.

Miért kell engem nevelni, még mindig? – kérdezte magától. Nagy és hatalmas sárkány vagyok már.

Ekkor valami szokatlan mozgást vett észre az ágytámlájánál, odakapta a fejét. Egy furcsa szerzet nézett vissza rá, pimaszul vigyorogva. Sárki végignézett az aprócska lényen és úgy megdöbbent, hogy elfelejtett e kifújni a levegőt is.  Márpedig azt mindenki tudja, hogy ha a sárkány nem fújja ki a levegőt, akkor abból nagy baj lehet. Összegyűlik a tüdejében, majd a gyomrába indul és ott nagy, pirosan izzó parázsgombóccá gyűlik. Ha meg hirtelen kifújja, na akkor van a „Meneküljön mindenki, amerre lát, mert itt a tűzokádó sárkány!” kiabálás, és fut minden élő fedezékbe.

Az aprócska lény, gonosz vigyorral szólalt meg:

-         Fújd ki a levegőt, te behemót, mert leperzseled a bundám, akkor nagyon mérges leszek!

-         Te ki vagy, és mit keresel itt? – kérdezte Sárki, és óvatosan fújta ki a levegőt, ami így is forró volt már, de szerencsére nem gyújtott fel semmit.

-         Nem ismersz? TE nem ismert engem? Nem tudod, ki vagyok? – kérdezte a lény, látványosan megbántva. Két könnycsepp rezgett a pilláin, ahogy Sárkira emelte nagy, bánatos, barna szemeit. – Tényleg nem tudod, ki vagyok? – kérdezte reménykedőn.

-         Tényleg nem. – felelte a sárkány, kicsit megszeppenve, mert bántani igazán nem szerette volna a szőrgombócot.

-         Én vagyok Morc. – felelte az nagy szipogások között.

-         Aha! Te vagy Morc! És mondd csak Te Morc! Gyakran szoktál meglátogatni? Miért nem vettelek eddig észre? Hogy jöttél be? Miért pont hozzám?

-         Jól van, látom, rájöttél, hogy ki vagyok. – dörzsölte össze tenyereit Morc és kényelmesen elhelyezkedett az ágytámla tetején. Majd behatóan kezdte vizsgálni körme hegyét és félvállról, nagyképűen felelt a kérdésekre:

-         Sokszor vagyok itt, de Te önmagaddal vagy elfoglalva, így nem láthatsz. Nem csak hozzád, és nem is mindig én jövök. Morcok sokan vagyunk. Mikor reggel úgy kelsz fel, hogy semmihez nincs kedved, de ennek nem tudod az okát, na akkor biztosan valamelyikünk a Te jókedvedet, derűdet, nyugalmadat eszi reggelire. – mondta és rút hosszú nyelvével megnyalta a szája szélét, közben nagy kerek pocakját simogatta, mint aki igen jóllakott. Majd nagyot böffentett és elégedetten hátradőlt.

Sárki csak nézte és alig kapott levegőt a felháborodástól.

-         Szóval miattatok nem tudok mit kezdeni magammal sokszor? Miattatok ébredek morcosan. Miattatok vagyok undok még magammal is? Ti eszitek meg reggelire a jókedvem? Nem szégyellitek magatokat? Micsoda aljas dolog ez a másik tulajdonát elvenni? Lopósok vagytok!

-         Igen. És? Mi így születtünk, jókedvet, derűt, mókát, kacagást eszünk. Nekünk is élni kell, nem?

-         Nem!- kiáltotta teljes felháborodással a sárkány. – Ti gonoszak és csúfak vagytok. Lopósok és bántotok mindenkit! Menj el innen, többet ne is gyere erre, de az erdő egyetlen lakójához se!

-         Már miért ne jönnék? – kérdezte értetlenül a lény?

-         Mert, mert..- Sárki erősen gondolkodott, hogy vajon mi az a fenyegetés, ami egy ilyen ostoba szőrgombolyagot meggyőz arról, hogy nem szabad bántani senkit, nem szabad senkinek a jókedvét elvenni? Aztán hirtelen jutott eszébe a legjobb érv: - Mert akkor megmondlak Tündérnek!

-         Ne!- kiabált ijedten Morc. – Kérlek csak azt ne. Akkor én is, mi is úgy járunk, mint hegyi Morc barátunk, akit Tündér változtatott át. Aki most már mindig örömet okot, mindig mosolyra fakasztja azt, aki látja! Jajj, jajj, jajj!

-         Jól van, ne sopánkodj, hanem mondd el mi történt hegyi Morccal?

-         Ő is ment reggelizni és szerencsétlenségére Tündérhez tért be. De rajta nem tudott kifogni, mert a derű Benne örökké él, és nem lehet megenni, mert mindig újra és újra terem Benne. De Tündér észrevette, és hegyi Morcot átváltoztatta havasi gyopárrá. – most már zokogott Morc, ahogy ezt elmesélte. Sárki megsajnálta.

-         Jól van. Értem. Akkor kössünk egy alkut! Te és a néped elmentek innen nagyon messze a Feneketlen Fekete Tóhoz. Ott esztek reggelire jókedvet, derűt – ha találtok- és soha nem tértek vissza Kerekerdőbe, de a környékére sem. Amíg ezt betartjátok, addig nem lesz belőletek havasi gyopár, nem szólok Tündérnek.

-         Biztos? – kérdezte reménykedve, szipogva Morc.

-         Biztos! – mosolyodott el Sárki.

-          

S így történt az, hogy Kerekerdő minden lakója, minden reggel és minden este mosolyog. Derűs és jókedvű, és ha lehet még jobban szeretik és tisztelik Sárkánykát, aki alkut kötött a Morc nemzettel, hogy soha többé ne egyék meg a bennük élő derűt!

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.