Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Nemtudomka

2018.10.15

Egyszer régen volt egy király, fiatal volt ő is, a felesége is. Esztendőre szép kis fiúgyermekük született. Oltalmazták, a széltől is óvták, de még fel se nőtt, háborúba kellett mennie a királynak.

A királyfi menni akart utána. Volt egy ügyes kis lova, mindig azon lovagolt, az anyja sokszor megdorgálta érte, de ő nem adott rá semmit, készülődött az apja után. Egyszer aztán egy félkezű tábornok hozott a királytól üzenetet.

A királyfi elborzadt tőle meg a háborútól, s abbahagyta a nagy készülődést. De a tábornok túl sokat volt náluk, annyira, hogy egyszer azt mondja a kis ló a királyfinak:  

- Hallod-e, édes gazdám, nem vettél észre semmit? Mert a királyné a tábornokkal nagyon jóban van. El akarnak pusztítani téged. Ne egyél, ne igyál többet velük, megleszünk együtt, még aludni is megalszol, ahol én.   Mikor aztán az istállóban sem volt tőlük maradása, felnyergelte a kis lovat, s az máris felkapta magával a levegőbe, s elrepültek. Messzi országok felett jártak, egy idegen országba, a franciákhoz jutottak.  

- Na, édes gazdám, megyünk a királyhoz - mondja neki a kis ló -, ott majd felfogadnak valaminek. De jól vigyázz, bármit is kérdenek, mindenre csak azt mondd: nem tudom! Itt van egy síp, ha bármi bajod lenne, csak fújj bele, s jövök segíteni.   Ezzel a lova eltűnt, ő meg meghajtotta magát a palotaőrző kapus előtt. Az kérdi tőle:  

- Mi járatban vagy?  

- Nem tudom.  

- Akkor biz én sem tudok rajtad segíteni.   De a királyfi nem tágított, míg csak be nem engedték a királyhoz.  

- Felség, jó lesz nekem kertészbojtárnak - szánta meg a kertész.   Volt a királynak három lánya is, azok meg sokat sétáltak a kertben. Kérdezgették a királyfit, de az csak azt mondta mindig: nem tudom. Nevettek rajta, s elnevezték Nemtudomkának.

De a legkisebbik sokat töprengett, hogy lehetne beszélni véle, mert nagyon megszerette. Egyszer jött is rá alkalom. Az apjuk bejelentette, hogy az ünnepen mindenkinek menni kell a templomba, hát a kertész rábízta a kertet Nemtudomkára, nehogy valami történjen, amíg a templomban vannak. A legkisebb királykisasszony elbújt, Nemtudomka meg megfújta a sípot, s ott termett a kis lova azonnal.  

- Mi baj, édes gazdám?  

- Nincs semmi, csak járjuk össze a kertet!   Felült a kis lova hátára, és mikor már csak a kopasz föld maradt, szállt le a lóról. A kis ló meg eltűnt.   - Gyönyörűségem! Hisz te tudsz beszélni! - ugrott a nyakába a királykisasszony.  

- Tudok hát, de ha a titkomat elárulod, ezt az egész országot úgy taposom tönkre, mint a kertet!  

- Hogy árulnám el, akit szeretek?!  

- Akkor tudd meg azt is, hogy királyfi vagyok. De bújjunk el, mert jönnek haza a templomból! - ugrott be egy teknő alá.   A kertésznek szeme-szája felakadt, mi lett az ő szép kertjéből, kereste Nemtudomkát mindenfelé:  

- Hol vagy, te rossz féreg?   Az ráfelelt a teknő alól:  

- Nem tudom.   Na, kirántotta onnan.  

- Ki járt itt? Azt csak tudod?!  

- Nem tudom - azt mondja.   Jelenti a királynak, nézze meg, mivé lett a kertje! Hát annak is felakadt szeme-szája. Nekitámadt Nemtudomkának:   - Délután megint templomba megyünk, s ha a kertet helyre nem állítod, míg onnan hazaérünk, felhúzatlak egy fára! Megértetted?!  

- Nem tudom.  

- De én tudom majd, meglásd!   Aztán ahogy a palota üres lett, belefújt a sípjába Nemtudomka, ott termett a kis ló, s kérdezte mindjárt:  

- Bántottak-e?  

- Nagyon kis híja volt.  

- Szerencséjük, hogy nem bántottak mégsem!   Akkor felült a kis lova hátára, háromszor körbelovagolt a kerten, s háromszor szebb lett minden, mint volt. A legkisebb királykisasszony meg most is kileste, odaszaladt hozzá megint.  

- Ásó-kapa válasszon el bennünket, tenálad nincs különb ezen a földön!   - De a titkomat ne áruld el ám! S magad gyere, ha beszélni akarsz velem, másoknak én Nemtudomka vagyok.   De érkezett három testvér királyfi, hallották, hogy a francia királynak is van három igen szép lánya, így hát eljöttek lánykérőbe. A két idősebb lány hamar szerelmes lett a kérőkbe, csak épp a legkisebb nem állt vélük szóba sem.  

- Hogy mennék én ilyenhez?! - válaszolt nyersen a szép szavakra.  

- Hogy beszélhetsz így egy királyfiról?! - támadt neki az apja.  

- Csak mert nem adnám érte Nemtudomkát!   Ekkor jött rá az apja sok mindenre, s olyan mérges lett, hogy rángatni kezdte.  

- Na, hogyha néked Nemtudomka kell, összecsaplak a tyúkólba vele!   De a tyúkólból drága szép szoba lett egyetlen sípszóra. Gyémánt sütött felülről. Boldogan éltek Nemtudomkával, könnyen hagyták, hogy a két nővér gúnyolódjon rajtuk. Elmúlt a lakodalom, a két sógor vadászni ment, hívták Nemtudomkát is, de csak csúfságból:  

- Na, gyere vadászni te is, udvari bolond!  

- Nem tudom - válaszolta.   De elment a sógorai után ezüstös szép ruhában, s benn az erdőben mondja neki a kis ló:  

- Itt vadásznak valahol a közelben.   Lőtt egy szép aranyőzet, s a lövésre előkerült a másik két királyfi. Nem ismerték fel, meghajtották magukat előtte, hogy még ilyen szép vitézt sose láttak.  

- Nem veszitek meg ezt az aranyőzet? Nektek adom a jegygyűrűtökért.   Azt mondja az egyik a másikának:  

- Adjuk oda.   Felpakolták az őzet, ő meg a jegygyűrűket zsebre tette, s mire a két sógora hazaért, már az udvart sepregette.  

- Látod, milyen szép vadat hoztunk?  

- Nem tudom - válaszolta vissza, ahogy szokta.  

- Nem is tudsz semmit, nyomorult!   Az öreg király meg egyfolytában dicsekedett, hogy a két vő micsoda jó vadász, Nemtudomka pedig elmesélte otthon a feleségének, mivel hencegnek, mit adtak a dicsőségért cserébe. Ment a két sógor másnap is vadászni, hívták csúfságból, gúnyolták is. Most is utánuk ment, de most aranyruhában, s aranylibát lőtt.  

nemtudomka_noszov.jpg

- Megveszitek-é? Nektek adom, hogyha ezt a két aranygyűrűt rásüthetem a feneketekre.  

- A, semmi az! - Még erre is rálettek, csak elvihessék az aranylibát, ő meg, mire a másik kettő megjött, már az udvarban tett-vett.  

- Ládd-e, udvari bolond, hogy mit hoztunk?  

- Nem tudom.  

- Hát nem is.   Harmadnap megint elmentek vadászni, gyémántos ruhát vett fel Nemtudomka, aranykacsát lőtt. Megint meghajoltak, megbámulták az aranykacsát, ő meg úgy kezdte, ahogy szokta:  

- Nem veszitek meg? Nektek adom, hogyha hagyjátok a két szemfogatokat kihúzatni.   Összenéz a két sógor.  

- Ha csak az kell! Egy aranykacsa megér annyit!   És amikor a sógorok megjöttek az aranykacsával, ő már az udvaron lézengett. Rákezdtek gúnyolódni véle:  

- Tudod-e, mit hoztunk, te udvari bolond?  

- Nem tudom.  

- Nem is tudsz te semmit.   S vitték nagy büszkén az aranykacsát, ő meg azt mondja a feleségének:  

- Felöltözünk mindketten gyémántos ruhába, beköszönünk felséges apádhoz, hátha megkedvel bennünket, mert mégis furcsa az, hogy így haragban vagyunk.   Nagyot nézett a francia király, mert ilyen pompát ő még sosem látott. Nem merte megkérdezni, honnan jöttek, inkább a két vejét kezdte dicsérni, hogy vadakat hordanak haza.  

- Hordanak, hogyha adnak nekik - felel rá Nemtudomka. Kiveszi a két gyűrűt a zsebéből, megkérdi a két fiatal királynét, nem ismerős-e nekik.  

- A jegygyűrűnk! Hát hogy kerül ez máshoz? - meredtek a gyűrűkre. A két sógor kezdett már izzadni, mert a többi szégyen még hátravolt, a gyűrűk nyoma, a fogak helye! Mert biz mindenre sor került.   Nemtudomka meg akkor azt mondta a királynak:  

- Én vagyok Nemtudomka. Királyfi, akivel a legkisebb lányodat tyúkólba zártad össze. Na, ezt az egy ítéletedet nem kell visszavonnod, mert nálunk boldogabb párt úgyse látsz. De vajon ti meg vagytok-e elégedve a híres férjetekkel? - fordult a sógornőihez.  

- Dehogy vagyunk! Ilyen hitványak többé nekünk nem kellenek!  

- Akkor pedig pusztuljanak a háztól! - fordult ellenük most már a király is.   A sógorok meg azóta is futnak, ha útközben valahol meg nem álltak.

 

Móra Ferenc Könyvkiadó Budapest - 1985
Kép: Noszov