Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A kényelem mocsara

2012.12.27

 Méztündér egyszer megelégelte, hogy csak annyi legyen a dolga, hogy alkalmazkodik a

tündérek életéhez, és mézet gyűjtsön. Elindult, hogy megkeresse az Életet. Elbúcsúzott a barátaitól és hiába is akarták marasztalni, nem maradt otthon, útra kelt. 

Nem ismerve fáradtságot szárnyalt éjjel és nappalon át. Útja hosszú és fárasztó volt. Mikor már nagyon sokat haladt, elfáradva a nagy sötétségben fázva is, talál egy virágkelyhet, mely hívogatón tárta szét szirmait. Belebújt. Elalvás előtt még gondolt rá, hogy visszafelé kellene mennie, mert elejtette a tündérzsákját amiben a maradék tündérpora volt, de mert a fáradtsága erősebb volt, elaludt.

Méz, a gyönyörű tündérlány riadtan ébredt fel, mély álmából.

Fázott, éhes volt és hiányoztak a társai. Hiányzott Tündérkirálynő is, aki mindig megvigasztalta, hogy fájt valamije, ha nem úgy mentek körülötte a dolgok, mint azt Ő elképzelte.

Körülnézett és döbbenten látta, hogy a tegnapi nagy út után egy számára ismeretlen, és tőle idegen helyre került. Minden mozdulatlan volt, legalább is első ránézésre.

Bőzös, fekete, ragadós posványban volt. S amit az éjjel, amikor megérkezett egy virág kelyhének látott, most a nappali fényben, egy színe hagyott, lyukas kaspónak tűnt. Félig a mocsárba süllyedve, átitatva a feketéllő ragállyal. Méz összerázkódott.

Egy pillanatra sem maradok itt tovább. – határozta el magát s kitárta szárnyait, hogy tovább induljon. De a szárnya nem engedelmeskedett. A mocsár nedvessége átitatta a hártyányi szárnyacskákat és nem tudott repülni.

Kétségbe esett:- Mi lesz így velem? – pityeredett el.

-         Mi lenne? Mi lenne? Mi lenne? – hallatszott mindenünnen a saját kérdése. – Itt maradsz. Itt maradsz. Itt maradsz. Velünk élsz. Velünk élsz. Velünk élsz. – kiabálták a hangok, de Ő még senkit nem látott.

-         -Kik vagytok Ti, akik szóltok hozzám? És hol vagytok? Nem látlak benneteket. – nézett körül könnyei alól. Egyszer csak a mocsár felszíne megmozdult, lassan,

méltóságteljesen, örvényt kavarva maga körül, kidugta orrát Csimasz, a nagy mocsári nyákmászó. Körbeszimatolt és vissza is húzódott a kellemes, langyos felszín alá. Onnan kiabált vissza:

-         Mi vagyunk a nyákmászók. Te meg most még Tündér vagy. Hihi.- nevetett rosszindulatúan és hangos bugyogások közepette, még mélyebbre merült.

-         Most még? – kérdezett vissza csilingelő hangocskáján Méz, ami éles ellentéte volt a rekedt, hörgő, cuppogó hangnak ahogy Csimasz beszél.

Nem kapott választ, mert a nyákmászók nem szoktak válaszolni, csak ha épp olyan kedvük van. Egyébként is egy ronda népség lettek. Szót se pazarolnék rájuk, ha nem Dermedtméz lenne az, akinek ebben a pillanatban nagy szüksége volt a segítségükre, mert nem tudta hol van és azt meg főleg nem, hogy, hogy került ide, vagy hogy mehetne el innen?

Ült elkeseredetten a virágkehelynek hitt kaspó szélén és azon töprengett, hogy merre kellene elinduljon, hogy ebből a bűzből megszabaduljon. Út közben elvesztette a tündérzsákját, így már tündérpor sem volt nála. Gondolkozott erősen, hogy merre is induljon. Annyira gondolkozott, hogy elfáradt és újra elaludt.

Álma mély volt és nem tudta Szellőcske sem felkelteni, amikor meglátta és ijedten simította végig arcát, hiszen Ő tudta, ha csak egyetlen testrésze is a mocsárba ér, akkor itt marad örökre, kiszabadíthatatlanul a Kényelem mocsarába.

Szellőcske kétségbe esett. Szeretett volna segíteni Méznek, de nem tudta hogy tehetné meg. Meglátta Bársonyfüzet a mocsár partján. Tőle kért tanácsot:

-         Bársonyfűz! Olyan sokat láttál már a mocsár életéből, sokat a szárazföldéből is, hiszen itt állsz a partján, mint őre a két világ közti kapunak, mit tehetnék?

-         Kedves, hogy engem kérdezel. – susogta a Fűz- De Te tenni, semmit nem tehetsz. Ő képes csak arra, hogy a Kényelem mocsarából kijöjjön. Most még tanulnia kell. De megtanulja majd, hogy a kényelem, nem azonos az Élettel. Ha a Szeretet könnye éri szemét, akkor fog felébredni dermedtségéből. – s evvel a Fűz elhallgatott. Szellőcske

Nézte az alvó Tündért és nagyot sóhajtott. Szánlak Tündér. Mert lázadó voltál, mert nem fogadtad el az Életet, most evvel a nagyon kemény leckével kell megtanuld, hogy az Élet lüktet. Tanulságokat hordoz magában és ha ezt megtanulod, akkor már boldog is lehetsz, de ezt csak Te teremtheted meg, saját magadban. – S, ahogy nézte a Tündér, az egyszer csak megbillent és belepottyant a mocsárba, ahol azonnal dermedtté változott. Szelőcske összerezzent, tudta most nehéz úja lesz Dermedtméznek. Ott fújdogált a mocsár körül, hátha tud segíteni Tündérnek, aki nyákmászóvá változott.

Dermedtméz jól érezte magát a mocsár fenekén. Elébe hozták az ételt, italt. Kiszolgálták és lesték kívánságait. Nem kellett semmit tennie és mégis élt, az ő fogalmai szerint. Már nem is emlékezett arra, hogy valaha Tündér volt. Hogy szárnyalt a hajnali Dértündérekkel, hogy játszópajtása a kicsi Kékpillangó Őt keresi, azóta is.

Vagánykodott, hogy mi mindent ért el, nem kért és nem fogadott el segítséget, mert nem vette észre, hogy nyákmászók azok akik kiszolgálják és ellátják mindennel, ami kellett neki. Nem adott senkinek semmit, mert szíve is megdermedt, nem érzett szánalmat sem.

 

Kicsi Kékpillangó meg járta a hegyeket, erdőket. Benézett minden virágkehelybe és átkutatott minden bokrot, hogy hol lehet Méz tündér barátja, kit nagyon szeretett. Hosszú nappalokon és éjszakákon kutatta nyomát, mikor összetalálkozott Szellőcskével, akitől megtudta, hogy Mézecske bizony a nyákmászóvá dermedt.

Odarepült a mocsár fölé és hívta barátját:

-         Méz! Méztündér! Hol vagy? Gyere! Gyere haza, várnak a társaid! Várunk rég, hisz szeretünk! – de hiába kiabált, hiába könyörgött Dermedtméz nem hallotta meg szavát, nem látta meg egykori barátját, mert szemét a Kényelem mocsara fedte, azt ki nem nyithatta.

S egy este, amikor már minden nyákmászó aludt, Kékpillangó merészet gondolt magában. Tudta, hogyha a mocsárba ér, akkor Ő is nyákmászóvá válik, de azt is tudta, hogy a tündérpor nem hagyja, hogy megdermedjen. Elindult hát megkeresni Méz elveszett tarisznyáját, amiben volt még tündérpor. Hosszasan kereste, mikor is egy kicsiny fénylő valamit látott meg a lehullott tölgylevelek alatt. Odament és felemelte a levelet. S boldog kacajjal nyugtázta, hogy megtalálta a tarisznyát.

Visszarepül a mocsárhoz. Beszórta magát tündérporral. Kicsit a markába is fogott és lemerült a bűzős örvény fenekére. Nagyon hideg volt itt.

Rettenetesen büdös, kénes szagokat böfögött fel a mocsár, és Kékpillangó nagyon félt. De megmakacsolta magát és nem engedte, hogy a szívébe költözzön a félelem. Nem engedett a csábító fekhelyek látványának, a terített asztaloknak sem. Ment teremről teremre és nem hagyta, hogy elzsongítsa a lány muzsika.

Dermedtmézet egy függőágyban találta meg. Körötte nyákmászók hordták az ételeket, zenészek fuvoláztak, mások kényeztették ezer módon, hogy jól érezze magát. Hisz minden újonnan nyákmászóvá lett lényt így bolondított el a Kényelem mocsara. Majd mikor már a szívében is nyákmászó lett, akkor jöttek a kellemetlenségek. De addigra már annyira megszokta környezetét, hogy nem is akarta a kényelmét feladni, még ha az ártott és bántó is volt sokszor.

Kékpillangó nem akarta megvárni ezt az időpontot. Dermedtméz fölé repült és megszólította:

-         Méz! Nem ismersz meg? Én vagyok az Kékpillangó a Te legjobb barátod! Nézz rám kérlek! – de Dermedtméz nem látott semmit, és nem hallott semmit a szemében, fülében levő mocsártól. Mikor Kékpillangó megértette ezt, keserves sírásra fakadt. – Hát hiába tettem meg ezt a sok utat? Hiába kerestem-kutattam Őt? Hogy tudom innen kivinni? – S ahogy ott sírdogált egy könnycsepp Dermedtméz szemére esett. A szeretet könnye kimosta szeméből a mocsarat s hirtelen látta meg helyzetét, Kékpillangót, s hogy hol is van?

Kékpillangó nagy boldogságában átölelte Őt, s ahogy hozzáért a tündérpor rákenődött, s már volt erejük együtt felszállni a mocsár fölé. Egyenesen a Fűz ágaira, ahol megpihentek, hogy onnan folytassák az utat, amely most már az Élet és nem a Kényelem mocsarába vitt.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.