Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Adventi koszorú

2015.11.28

Először, még kicsiny gyermekkoromban Nagyanyóéknél találkoztam vele.

A nagyszobában volt, a mennyezeti lámpa alá akasztva. Házilag készült.

Lehet, hogy nem volt nagy, de én hatalmasnak láttam.

Mindig fenyő volt az alapja, mindig 3 piros és egy fehér gyertya volt rajta, mindig piros, széles selyemszalag ölelte körbe.

Ma, amikor – szégyellem bevallani-, de elrohantam megvenni, mert annyi munkám volt, hogy nem értem rá készíteni, megint, mint ahogy minden évben eszembe jut, AZ a koszorú.

Jelkép volt. ak.jpg

Figyelmeztetett, hogy nemsokára itt a karácsony, fenyőillatú meleggel, narancs, csokoládé ízzel, vágyott ajándékokkal.

Egész életemben jelkép maradt. Mikor lányaim megszülettek, nálunk is kialakult egyfajta tradíció, aminek a célja az önismeret volt.

Zöld kartonból fenyőt készítettem, amihez kicsiny csillagokat, almákat, szeneket vágtam ki, majd minden este mindenki értékelte a napját és az egész család is Őt. Ennek megfelelően kapott egy díszt, amit a kartonfára ragasztott.

Karácsonyeste az Angyal elvitte a kartonfákat és az igazi, nagy karácsonyfára tette díszként.

Így tanulgatták Lányaim az önismeretet, így a felkészülést a Fény születésére.

Ma, amikor a boltban válogattam, megdöbbentő volt a választék. Volt „dizájnos” csili-vili, volt műanyag bazári, volt gagyi és hivalkodó.

S a legalsó polcon megbújva várt az én kicsiny, száraz virágokkal, piros gyertyákkal díszített, szolid koszorúm.

Ahogy a tálcára, az asztal közepére tettem, a szoba megtelt melegséggel. Meghitt hangulata emlékeket ébresztett bennem, s ezek az emlékek tiszták és fenségesek.

Tudom, holnap, amikor meggyújtom az első gyertyát, velem lesznek megint mind, mind, aki dimenziót váltott már, de akiknek emléke most is velem van, akiknek hálás vagyok, hogy az lettem, aki vagyok. S velem lesznek az élők, kik messze laknak, de az összekötőkapocs téphetetlen.

Öröm, hála és békesség van bennem, mint ahogy ilyenkor az lenni szokott.

Bekapcsolom a számítógépem, olvasom a híreket.

„Fekete péntek”. Előbb azt hittem, hogy gyász van, majd rájövök… , hogy igen.

Minden 60-90 százalékkal leárazva, a boltok tömegekkel elárasztva, tapossák egymást, csak hogy megszerezzék, magukénak tudhassák, akarják, hát birtokolják. Gagyitól a dizájnosig minden eladó.

Nézem a híreket, nem hiszek a szememnek.

Tényleg ez a karácsonyi felkészülés?

Tényleg ütik egymást egy-egy tárgy megszerzése miatt?

Álljatok meg emberek!

EZ a karácsony?

EZ advent?

Nem tudom még, hogy nálunk milyenek lesznek az ünnepek, mert soha nem tudom előre, de azt bizonyosan tudom, hogy 24.-én este, amikor a fát körbeálljuk, és együtt énekeljük a „Mennyből az angyal”-t, akkor egyikünknek sem az lesz a fontos, hogy mennyibe került? Nem az a fontos, hogy csili-vili legyen.

De nagyon fontos lesz a meghitt beszélgetés, a felhőtlen kacagás, az együtt elköltött vacsora melegben, jó ízű fenyőillatban, narancs, csokoládé ízzel.

Holnap, amikor az első gyertyát kicsiny, szerény koszorúmon meggyújtom, arra fogok gondolni, hogy adassék meg minden embernek a lelki béke, a meghitt öröm!

 

Neked is ezt kívánom!