Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Viszonyítás = ítélet

2019.06.15

Jelen életemben, talán az egyik legkeményebb lecke az ítéletmentesség.

Sejtem, hogy nem egyedül vagy ebben a témában, akinek komoly koncentrációt jelent.
Talán már magzatkorunk óta abban nevelődtünk, hogy megítélnek bennünket. Mit értek ez alatt?
Mama viszonyít már a kezdetekkor pl. egy másik kismamához: hogy mennyivel kisebb, nagyobb a hasa, mennyivel szebb, csúnyább a bőre, mennyivel többet mozog a babája, mint én, mennyivel….. stb.
Ezt a mintát hozzuk, Isten tudja  milyen régről, mennyi fájdalom, szégyen, megaláztatás, bántás után is.
Valami miatt nagyon ragaszkodunk hozzá. Oly annyira, hogy nem akarjuk letenni, nem akarunk másként viselkedni, élni, gondolkozni.

Tegnap egy tradicionális egyház jeles képviselője látogatott meg. Sok minden szóba került, így az ítéletek is. Persze idézte a Bibliát és elmondta, mint követendő példát.
Mélyen egyet is értettem vele, bár kicsit más megközelítésből, mint az Ő gondolta.
A „Ne ítélj, hogy ne ítéltess..” az én olvasatomban, nem feltétlenül jelenti azt, hogy majd földi testem levételekor, meg kell állnom a Nagy Ítélőszék Fenséges színe előtt, aki a tetteim, gondolataim alapján besorol a jó-rossz kategóriába, ahol elnyerhetem méltó jutalmam - büntetésem.
Annál is inkább nem hiszem ezt, mert ha ez valóban így lenne, akkor meglehetősen ellent mondana mindannak a tanításnak, ami csak ebben az egy mondatban szerepel. Ha egyszer arra biztat, hogy ne ítéljek, akkor Ő sem teszi. Talán nem véletlen, hogy a legjobb nevelés a példamutatás. …

11.jpg
De akkor miért is nem praktikus a viszonyítás?
Nos, amit én tapasztaltam az a következő:
Pl. állok a tükör előtt és nézem magam. Látom a ráncaimat, a fáradtságomat…stb. Eszembe jut, hogy pár éve még tizede ennyi ráncom nem volt.
Itt két variáció van: vagy elkezdem sajnálni magam, de nagyon. Vagy belemegyek a ráncaim okába és büszke vagyok magamra / még jobban sajnálom magam.
Bármelyik mellett döntök hoztam egy ítéletet a jelenlegi és a múltbeli viszonyítás alapján.
Ebben a pillanatban a jelen állapotot meg is szilárdítottam, hiszen feltettem az i-re a pontot. Ráncaim vannak.
Kizuhantam az áramlásból.

Amikor azt mondjuk el sokan és sok helyen, hogy „megengedésben vagyok”, akkor azt mondjuk el, hogy:

O.k. ráncaim vannak. Elismerem őket, hisz jó sok munkám van abban, hogy kialakuljanak. Ma egy olyan választást hozok meg, hogy ránctalanul élem az életem. És láss csodát, a ráncok kisimulnak.
Miért ma? Mert könnyebb egy napra valamit választani, mint hosszútávra. Ha minden nap elmondod a választásod, ha minden nap elkötelezed magad mellette, akkor minden nap ránctalan leszel.
Ez a fajta varázslat mindenre igaz.
Választasz valamit és elkötelezed magad mellette. Nap, mint nap teszed meg, mindaddig, míg azt választod.
Nem azért mert más azt választaná / vagy nem.
Nem azért, mert így jobb / rosszabb, mint előtte volt.
Nem azért, mert elvárják tőled / elvárod magadtól. ... stb.

Csak azért, mert most ezt választod. Nincs ok. Vagy, ha nagyon keresed az okot, akkor: Azért, mert csak!

Abban a pillanatban, amikor okot keresel a választásodra, akkor viszonyítasz, tehát ítéletben vagy.
A teremtés tere, az ítélet mentesség!
Kép: Internet