Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tündér, Sárkány, garnélák

2011.04.03

Arra készültem, hogy ha igényli, akkor kint maradok Vele egy-két napot.

Önző cél is vezetett, mikor felhívtam és bemondtam magam, mert szerettem volna egy-két karácsonyi sütemény receptet megtanulni Tőle, de jó volt hallgatni történeteit is.

Reméltem, hogy most is mesél.

Nem csalatkoztam.

Gyúrtuk a mézesbáb tésztáját, óriási mennyiségben, s közben hallgattam történeteit, nagy élvezettel.

-Nézd ezeket a figurákat.- mutatta meg az egyik huszár alakot, melyen látszott, hogy kézzel hajlították, nagy gonddal. – Vagy ezt a kicsi angyalt, de a kedvencem ez- Vett fel egy kicsi, láthatóan nagy-nagy odafigyeléssel megmunkált, sárkány figurát. Szeretettel, óvón tette le a nyújtódeszka szélére, s egy pillanatra rajta felejtette szemét.

-Története is van ennek a sárkánynak? – kérdeztem, s Ő elmosolyodott.- Van bizony. Sok mesémben szerepel Sárkány és a Tündér. Nem véletlenül.

Van valahol egy fiatalember, aki a minden számomra. Igen, igen. Ne nézz ilyen hitetlenkedve, ma is Ő a minden. Ő a sárkány jegyében született, Ő nevezett Tündérnek. Majd így is maradt ez.

Sok, sok viszontagság után is maradtunk így, Tündérnek, Sárkánynak.

Készülök, a mai napig minden évben, hogy legalább jeles ünnepekkor eljön. Így előkerül mind a két figura. Ebből is készül mézeskalács báb. Neki, s nekem is.

Még soha nem jött, soha nem kóstolta. – mondta szomorú mosollyal.- De hiszem, hogy egyszer el fog jönni.

Sokszor gondoltam már rá, hogyha majd sok gyerekkel és szép feleséggel beállít, mit szólnék Hozzájuk? Azt gondolom, hogy nagy szeretettel fogadnám Őket. – elnevette magát, mint egy csínyre készülő gyermek, arca ezer fényben fürdött, mosolya megfiatalította. – S Tündért és Sárkányt odaadom a gyerekeinek, hogy egyék Ők meg! – kacagott jóízűen, majd újra a tészta fölé hajolva, mosolyogva gyúrta tovább a tésztát.

 

Este, már fáradtan a rengeteg konyházástól, elpilledve ültünk a gerendaház nappali-könyvtár szobájában. Néztük a kandallóban felcsapó lángok játékát. Kortyoltuk a mentateát. Körbenéztem a szobában és újra megfogalmazódott bennem az eddig még soha fel nem tett kérdés, amit most hangosan ki is mondtam:

-Nem meséltél még a barátaidról. Vannak? Hol?

-Vannak. – mosolyodott el.- Emberek is vannak, de sokan mások is. Állatok, fák, növények, lények. Sokan gondolják, hogy kicsit furcsa vagyok. Kívülálló számára bizonyosan. Én megszoktam, hogy beszélgetek a fákkal, állatokkal, növényekkel és egyéb lényekkel is. Látom a tündéreket, manókat, érzékelem az angyalokat… és még sorolhatnám. Tudom, hogy vannak, élnek, léteznek, még ha nem is abban a létformában, amit az átlag ember ismer.

De az ember barátaimra visszatérve. Igazából soha nem volt olyan barátom, akinek mindent elmondtam volna, miként ezt a gyerekeim, unokáim teszik. Pontosabban egy valaki volt, akinek mindenről beszámoltam hosszú ideig, Sárkány. De később azt éreztem, hogy ez teher számára, így abbahagytam a beszámolóimat.

Igazából nem is jó kifejezés a teher szó, csak jobb nem jut eszembe. Amikor ez ember elmondja a legbelső énjét a másiknak, akkor valamiféle viszonzást vár. No, az Ő esetében ez maradt el. Én alig tudtam Róla. A hétköznapjairól, életéről…stb.

-Valamelyik alkalommal mesélted, hogy akkor már alig volt hangod. Pontosan mi is volt ez az egész, Hiszen most, teljesen jó a hangod, érthetően beszélsz. Hallhatóan.

- Köszönöm. – nevette le magát, s akkor éreztem meg én is mondandóm komikumát, együtt nevettünk. – Nem volt ez mindig így. Sok betegséget hoztam le magamnak, amikor nagyon magányosnak éreztem magam, amikor úgy éreztem, hogy rám senki nem figyel, amikor azt gondoltam, hogy én senkinek nem vagyok fontos.

Ma már tudom, menekülés ez is. A hangom elvesztése, átmenetileg azt jelentette, hogy egy rakás gyógyszerrel tömtek és hiába tiltakoztam, hogy nekem nem kell, nem hallgattak rám. Orvosként tudom, ismerem a mellékhatásokat. Ezeket tökéletesen produkáltam is. A félrekezelésektől egyfajta daganatos betegség alakult ki bennem, a gégémben.  Óriási fájdalmakkal tudtam csak megszólalni, főként délután este felé, amikor már sokat beszéltem. Mikor rájöttem, hogy miről is szól a hangom elvesztése, elhagytam a gyógyszerek jó részét. Óráról órára javult az állapotom.

Akkor egyszerűen csak garnéla tenyészetnek neveztem a gégémben levő daganatokat, tény, hogy egyfajta kóros tenyészetek voltak.

Gégészem szájtátva figyelte javulásomat.- nevette el magát – Nem igazán értette, hogy mi történt. Orvosilag a gyógyszerek rossz illetve félreadagolásával magyarázták. Én tudom, hogy a ki nem mondott gondolatok okozták. Ezt megbeszéltem magammal, már nincsenek ilyen problémáim, mint hallod is. Ma már együtt kacagok az unokáimmal, és hangosan énekelek, ha a mezőn gyógynövényt szedek. – mondta és nagyot kortyolt teájából.

 

Mosolygós hangulatban kerültem ágyba. Egy darabig hallgattam a gerendaház neszeit, majd már nem emlékszem semmire.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.