Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Teher alatt nő a pálma

2011.03.19

 Megkértem, hogy kicsit meséljen azokról az időszakokról is, amiről most, mélyen hallgat.

Visszakérdezett, hogy miért jó a negatívumokat emlegetni, de hogy teljes legyen a rálátásom életére, belefogott.
-Akkor már minden gyerekünk megszületett. Nagyon nehéz körülmények között éltünk, kénytelen voltam én menni, dolgozni, mert volt férjem nem kapott munkát. Így szerepet cseréltünk. Én dolgoztam, Ő otthon volt a gyerekekkel. Volt egy Suzukim, ami nem volt ugyan fiatal, de teljesen jó állapotú, nagyon szerettem.- mosolyodott el az emlék felidézésekor – átjártam vele a közeli majorságba dolgozni. Ha légvonalban mérem a távolságot, alig volt öt kilométer, de nem lehetett így, csak nyáron megközelíteni, amikor a szántók melletti földutak nem voltak felvizesedve. Körbe kellett kerüljek nap, mint nap huszonöt kilométeren át. Igazából nem zavart, hogy körbe kellett menjek, szerettem vezetni, s mert egy természetvédelmi területen feküdt a majorság, hát igen lassan tettem meg az utat. Élmény volt figyelni a madarakat, vadakat, nem lett volna szívem megzavarni őket egy gyorsabb tempóval, vagy hirtelen fékezéssel.
A birtok tulajdonosa keveset volt Magyarországon, így nagy részben rám várt minden itt megoldandó feladat. És feladat volt bőven. – nevette el magát.
Azon a késő téli reggelen is útnak indultam, korán, hogy hétórára kint legyek, ahogy szoktam. Előző nap volt a Suzukim szerelőnél, mert villamossági problémái voltak, nem működött a hátsó ablaktörlő.
A szerelő megcsinálta s most teljes biztonságban érzetem magam a jól fűtött kocsiban, a gyönyörű tájon járva. A Birtokra befelé menő két kilométeres utat ugyan nagyjából lekotorták, de nagyon oda kellett figyelni, hogy ne csússzak le a letaposott egy nyomsávról.
Ez is tetszett, szerettem a kihívásokat.
Elvégeztem a dolgom kint, majd bementem a dolgozók által kastélynak avanzsált, egykori villába megmelegedni, a szépen rakott cserépkályha mellé. Reggelente, mire kiértem az éjjeliőr mindig megrakta jó illatú fával, így kellemes meleg fogadott.
Érdekes iroda illatok voltak, csak a frissen főtt kávé illata törte meg a kicsit dohos, papír és vegyszerszagot.
Nézegettem a számítógépen levő statisztikákat, jól el is merültem benne.
Egyszer csak az Intéző jött be, s rám csodálkozva nézett be hozzám:
-         Maga még itt van? – kérdezte.
-         Hol kellene, lennem? – kérdeztem vissza s mikor az ablak felé mutatott, jöttem rá,
hogy mire is gondol. Elkezdett a hó esni. De nem is esni, hanem a szakadni. Olyan sűrű és nagy pelyhekben, mintha eldöntötte volna, hogy befedi a világ minden földből kiálló tárgyát, legyen az ház, vagy templomtorony. A két kilométeres bevezető út, ugyan amikor jöttem járható volt, de mivel az előző érában a fákat is kinyesték, így az átfújás veszélye valós volt, és ha az utat befújta a szél, a hótorlaszokon még a nagyteljesítményű traktor is megfeneklett, nem hogy az én kicsi autóm. Gyorsan összepakoltam, s indultam.
Nem volt semmi gond a bekötőút feléig.

 
Ott az ablaktörlők felmondták a szolgálatot. Álltam a semmi és a valami határmezsgyéjén és fogalmam nem volt a hogyan tovább-ról? Mobillomon felhívtam férjem, akinek egy nagy Mercedes-e volt, de egyéb elfoglaltsága miatt szinte meg sem hallgatott. Felhívtam a szerelőt, kinevetett, mert a hatvan kilométerre levő városban, ahol épp dolgozott még a Nap is sütött, nem hogy a hó nem esett.
Magam vagyok, magam körül- állapítottam meg. S jobb híján visszaültem az autóba, feltekertem a fűtést a legnagyobb fokozatra, lehúztam az ablakot, hogy legalább valamit lássak és nagyon lassan elindultam, a kietlen fehérségbe. Minden egységesen fehér volt, nem igen volt mihez tartani. Rajtam kívül élő ember nem járt az úton, nem volt nyom, nem volt támpont, amit kövessek.
Most örvendtem csak igazán, hogy ezt az utat, amíg a főútra ki nem értem, mindig nagyon lassan tettem meg. Emlékeztem kanyarokra, azoknak ívére, felrémlett, hogy egy-egy fa, bokor hol van az úthoz viszonyítva.
Közben beértem az egyik faluba, aminek a végén tudtam, hogy nem lesz egyszerű felkapaszkodnom a „halálkanyaron”. „S „kanyar volt, rossz dőlésszöggel, védőkorlát nélkül, sok méteres szakadékkal mellette.
Újabb akadály, amikor a kanyar negyedéhez értem, láttam, hogy egy terepjáró van az úton keresztbefordulva. Egy hölgy vezette, nagyon szenvedett, hogy egyenesbe tudja hozni az autóját. Tudtam, hogy nem szabad megállnom, sebességet váltanom, mert az emelkedőn nem tudok akkor felmenni, ha meg hátra kell guruljak, az maga lett volna a vég, hisz hátra még annyit sem láttam, mint előrefele. Az utolsó pillanatban tudta a hölgy egyenesbe fordítani a kocsit és elindulni előttem. Örvendtem, hogy nem menten belé és hogy most van egy nyom, amin elmehetek.
Így értem a főútra, ki.
Akkor már annyira fájtak a szemeim az erőltetéstől, huzattól, hidegtől, hogy ömlött a könnyem, olyan szúró fájdalmat éreztem, hogy azt gondoltam, nem tudom az utolsó tíz kilométert megtenni. Fáradt voltam, melegre vágytam. Szerettem volna lehunyni a szemem és szerettem, volna biztonságban érezni magam.
Misihez fohászkodtam, hogy adjon erőt végigcsinálni az út hátralevő részét.
Így értem, nagyon lassan, nagyon fáradtan haza.
Beálltam az udvarra és képtelen voltam kiszállni.
Ültem a hűlő autóban, de nem volt annyi erőm sem, hogy felhúzzam az ablakot. Néztem a hóesést, és könnyek között adtam hálát, hogy élve úsztam meg a kalandot. Csend volt a faluban. Délelőtthöz képest nagy csend. Még a kutyák sem ugattak, békés volt a téli világ. Ahogy ott ültem egy Rozsdafark szállt a kocsi elejére. Rám nézett, a szélvédőhöz közelebb tipegett. Gyönyörű volt.
Később, amikor a szerelő eljött az autóért, elmeséltem Neki kalandomat. Ő csodálkozva nézett férjemre:
-         Végig életveszélyben volt! Miért nem segítettél? – nézett Rá döbbenten.
-         Így kell nevelni az Asszonyt, mert teher alatt nő a pálma.- mondta és nevetett.
Két évvel később váltunk el.
 
Ülünk a bőrgarnitúra, mély, puha ölelésében. Előttünk a kandallóban felcsapó lángok adnak meleget. Kezemben a mókás-figurás bögre, benne forró menta tea. Kellemes a légkör, szeretett a hangulat, s mégis, felsajdul szívemben az elmondott és általam is átélt kín.

 
Teher alatt nő a pálma?
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.