Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Janka elment

2013.01.24

 Valamikor egy faluban laktunk. Férje dolgos, szorgalmas ember, aki mindenkinek segített, aki hozzá fordult.

Felesége - legyen itt: Janka – érdekes életet élt, amennyit lehetett róla tudni.

Hogy a faluban milyen híre volt, erre nem figyeltem volna, mert megtanultam, hogy ha valakit „szájára vesz a falu”, annak ugyan van valamennyi igazság alapja, de soha nem annyi, mint az a valóság, bár az is előfordult, hogy sokkalta több.

 

Janka halála révén jutott eszembe, hogy vajon mi lehet az, az ok, amikor valaki önkezével vet véget az életének?

Ismerjük a törvényt: ezt az életét akkor is be kell fejeznie, vissza fog jönni, hogy a maradékot is leélje, s akkor – bár lehet - maradni szeretne, mégis mennie kell.

Nem valami Felsőbb Bíró, aki így ítél, hanem mi önmagunk határozzuk meg és tesszük meg ezt, hisz a törvény mindenkire vonatkozik.

 

Tegnap, amikor meghallottam, hogy Janka elment, sokat gondoltam Rá és sokat, azokra az élethelyzetekre, amikben együtt voltunk. Eszembe jutottak „hírverései rólam”, a megalázásai – amit akkor még annak éltem meg – a kegyetlen rosszindulata, amivel igyekezett megmérgezni az életemet. Eszembe jutott arckifejezése is, amikor ártó-bántó megjegyzéseit tette …. És elszégyelltem magam.

Valóban csak ennyit vettem észe belőle? Valóban csak ennyi egy emberi lét, hogy amikor elmegy, egy egykoron közeli, majd mára már igen távoli ismerősnek, csak a negatív dolgai jutnak eszébe?

Vajon milyen tükröt tartott akkor és ott nekem? Mi volt az, amit viselkedésével meg akart mutatni nekem? S, vajon tanultam belőle?

 

Ülök a dolgozószobámban, nézem a monitort, ahogy írom e sorokat, és előttem peregnek a képek, amikor még élt, ismertem és talán vártam is, hogy egyszer csak egyetlen egyszer mondja ki: Bocsáss meg, hogy annyi rosszindulattal bántottalak!

Soha nem tette.

angel_gif.jpg

Most, amikor Rá gondolok, mégis érzem, a kérését, mégis érzem, hogy segítséget is kér – a helyzet fintora, hogy épp tőlem.

Mosoly varázsolok arcomra és egy gondolati léleksimítással, szeretetcsomagot küldök Felé:

„Indulj az úton. Térj a Fénybe!
Bocsáss meg magadnak, láss a földi létbe!

Áldás és béke kísérjen Téged!

Szeretetben elengedlek,

Ki egykoron voltál: Földi Lélek!”

Érezem a könnyes, hálás mosolyát, majd látom távolodni a Fény úton át.

Tudom, hogy hamarosan visszajön, s azt is, találkozunk még:

Hisz mindaz, ami a Földön köttetett, csak a Földön oldható.

Áldás kísérje útját!