Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Győzelem

2011.05.03

„…Az aikidó nem kifejezetten harc. Igyekszünk lecsillapítani az elménket és megkeresni a forrást, ahol minden születik, eltávolítva magukból mindent, ami gonoszság vagy az önzés jeleit mutatja. Ha túl sokat foglalkozol azzal, hogy mi a jó vagy mi a rossz embertársadban, megfeledkezel a saját lelkedről, és kimerít, majd legyőz az energia, amit mások megítélésére pazaroltál…. „ (Coelho)

 

Nézem az embert, aki szinte táncol, mikor a másik hozzáér. Talán nem is volt érintés, talán csak a szándék, de be nem teljesülhetett.

Hihetetlen kecsességgel, izmainak összjátéka messziről gyönyörködteti s szemet, arrébb lép.

Bőrüket vékony filmrétegként fedi az izzadtság, de ez sokkal inkább a kinti hőségnek, mint a megerőltetésnek köszönhető, látszólag.

Arcukon mosoly, szemükből laza koncentráció sugárzik.

És mégis, ütéseik, rúgásaik pontossága a tökéletesen kiszámított távolságról és tökéletesen mérlegelt erőről tesznek tanúbizonyságot, hogy a másik érezze, de meg ne ölje.

Nézem a két embert. Hirtelen elcsendesül köröttem a tornaterem zsivaja, más dimenzióba kerülök.

 

A szél erővel tépi hajunk, amikor kiállunk, hófehér ruhánkba a tisztásra.

Szemben a vörösök, az ellen. Tudjuk, hogy győzni kell, mert akkor szabadulhat meg a bolygónk ettől a nyomástól, sanyargató zsarnokságtól.

Mester figyelmeztet, nem jöhet velünk, de lélekben velünk tart. Rajtunk most a Birodalom szeme, mindenkié, aki tiszta, szabad, békés világban akar élni.

Mi a Fény harcosai vagyunk.

Félelem van bennem. Igyekszem az elmém lecsillapítani s csak a velem szembe kerülőre koncentrálni. Tiszteletet kellene éreznem, de nincs bennem tisztelet iránta. Gyűlölet van és vad düh.

Tudom, hibázom ezzel, nem szabad így lennie.

Felrémlik Mester mosolygó kék szeme, s egyszerre csak végtelem nyugalom önt el. Tudom velem, van, miként a többiekkel is. Érzem erejét, kitartását, hihetetlen nyugalmát.

 

A zászló felemelkedik, irigy sárgán lebben a szélben.

Villanás mellettem, erővel tartom vissza magam, hogy ne kapjam oda szemem. Az ellen orvul támad. Nem ismeri a szabályokat? Kezem már a szent kígyót formázza, agyam sem tudja követni, belső énem, irányít. Hagyom.

Kívülről nézem magam s férfit, aki támad. Még nem látja, nem vette észre, hogy mi fehérek, nők vagyunk. Csak nők, mind a tizenketten.

Mester is nő. Oterisz templomának védői vagyunk a Birodalomban, s feladatunk egy távoli bolygó védelme, a Kék bolygóé. Ha a vörösök győznek a bolygó is sötétségbe vész. Ezért harcolunk most, mi tizenketten.

Nevem Őrző, de velem együtt jött a síkra Álmodó, Érző, Szélgyors, Fáradó, Békítő, a főrendből. S a kicsik, akik még nem kapták meg végleges nevüket a Hiarerchiától.

Tudom, hogy győzni fogunk, mert nem lehet másként. A Kék bolygóért, saját szabadságunkért küzdünk. Együtt a kicsikkel. Petty, Csepp a két szélén. Mindegyiküket nagyon mélyen szeretem, de Őket kicsit jobban. Ők az én szülötteim. Érzem fájdalmukat, ha találatot kapnak. Érzem félelmüket is.

Ott is vagyok, velük. Testem tudja a dolgát, nélkülem is. Segítem Őket, gáncsot vetek elleneiknek.

Vezérük észrevesz, s bár titokban kellett volna maradnia, hogy itt vagyok, most rám támad. Ez már nem táncszerű.

Itt életre-halálra megy a küzdelem. Lélekszinten harcolunk.

Iszonyú erővel támad Naga a fővezér. Már tudja, ki vagyok, nem titkolhatom. Segítségül hívja a Fekete erőt, megtántorodom.

Mester hangja a szívemben: 

- Győzhet-e valaki a szeretet felett?

-         Nem, Mesterem!

-         Győzhet-e valaki a Fény felett?

-         Nem, Mesterem!

-         Győzhet-e valaki a végső igazság felett?

-         Nem, Mesterem!

S erőm megsokszorozódik. Kezemben terem fénykardom, nem figyelek már, én sem szabályokat. Meg kell tennem, s mert a kényszer győz, ölök. Tompán puffan a test, mi egykor a Fővezért tartotta. Torkát átvágta a Fénykard. Feje lomhán gurul le a lejtőn, pulzál még belőle a sűrű, sötét vér.

Csatlósai rettegve nézik, mint vezérük szétfoszlik a kora esti ködben.

Nem érzek győzelmi mámort, csak valami végtelen fáradtságot. Utálatot, hogy így kellett tennem, önmagam ellen.

 

Óriási taps, ami magához térít. Nézem a küzdő feleket, kik közé most a döntnök áll. Győzelmet hirdet.

S a mester szeme mélyen az enyémbe fúródik, s csak egy halk hang a szívemben:

Győzelem!

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.