Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Gyónás

2011.03.19

Ülök a dolgozószobámban, ilyenkor sok a munka.

Szól a telefonom, szinte percenként. – Jó, hogy mindenki most akar tőlem, mindent.
Kivételesen én keresek valakit, aki nagyon közel áll hozzám, de munka ügyekben beszélünk.
Megbeszéljük a hivatalos elintézni valókat, hallom nagyon náthás, gyenge a hangja.
Rákérdezek: - Dolgozol, otthon vagy? Nem érzem, hogy nagyon jól lennél.
-          Nem, nem vagyok jól. Náthás, lázas vagyok. És nem otthon vagyok, nem is dolgozom. Ülök a plébánia előtermében és várom a meghallgatásomat. – én szabadkozom, hogy
elmélyülés pillanataiban zavarom, majd elköszönök.
Teszem a dolgom, de csak motoz a fejemben a történet.
Hogy is van ez?
Adott egy ember, aki járja az útját.
Jól, rosszul, de döntéseket hoz.
Döntései következményeit viseli, éli.
Ő választotta, az Ő útja.
Majd, amikor úgy gondolja, hogy rossz döntést hozott, akkor elmegy, egy másik embernek elmondja, aki megfelelő mennyiségű penitenciát szab ki rá, és evvel minden el van intézve.
Nem értem.
Ha már felismerte, hogy döntése akkor, mikor ezt vagy azt döntött, nem az általa megfelelő útra vitte, akkor miért kell ehhez valaki, aki némi szellemi morzsa (bocsánat, ha degradálónak tűnik) ellenében, mind ez alól feloldozza?
Milyen jogon?
Milyen okból?
Garanciát tud a feloldozó arra vállalni, hogy akit feloldozott, az többet nem követi el, gyónása tárgyát?
Ha nem, márpedig miért is tudna, akkor milyen jogon oldozza fel?
Egyáltalán ember, embert hogy oldozhat fel bármi alól is?
 
Eredendően én is római katolikusnak lettem megkeresztelve. Annak idején nekünk a félelem Istent tanították. „Ne tedd ezt, azt, mert megbüntet Isten!”
Mikor 7-10 éves lettem, akkor azt mondtam magamban: „Na köszönöm, nekem egy olyan mindenek feletti, aki büntet, de ugyan akkor JÓNAK hivatja magát, nem kell!”
Elkezdtem keresni az én Istenemet. Aki valóban jó, Aki megbocsát, Aki mosolyog, Aki akkor is szeret, ha rossz döntéseket hozok, Aki annak és olyannak fogad el, amilyen vagyok, mind összes jó és rossz tulajdonságaimmal együtt.
Megtaláltam.
Ma már szoros barátságban, napi kapcsolatban vagyunk.
Ma már hálás vagyok Neki a létemért, az életkörülményeimért és tudom, hogy nem büntet.
Az ami nem tetsző jelenleg az életemben, azt egy egykori helytelen döntésemmel vívtam ki, magamnak.
Ő csak, mint egy építész, átadta a tervet, a megszületésemkor. De hogy evvel én mit teszek, abba nem szól bele. Végignézi és amennyiben nagyon elakadtam avval, hogy a nagypapa fotelét a kandalló elé, vagy az ablak alá tegyem, és kérem a segítségét, akkor segít.
Talán nem szerencsés példa, de azt gondolom érthető.
 
Ülök a dolgozószobámban, a jelenleg 11 fokban. Valamikor hoztam egy döntést. Most ennek a következményeit élem meg.
Fázom és sokszor nagyon komoly anyagi gondokkal, kell megbíróznom. Eddig még minden nap ettünk, melegedtünk (legalább estére), volt fedél a fejünk felett és dolgozni is tudunk.
Hálás vagyok érte, hisz tudom magamnak teremtettem.
Magamnak teremtettem? Igen.
Egy Hatalmas és Mindenek feletti Segítővel.
Köszönöm, hogy Részesed lehetek!
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Évikének

(Valaki aki szintén szeret, 2011.03.21 08:32)

Talán abból kéne kiindulni, hogy a gyónásnál elmondom végig gondolom amit meggyónok. Szinte mindegy, hogy ezt hallgatja-e valaki vagy nem. Nem ezt teszzük-e mindannyian amikor problémától meggyötörten, a tehetetlenség kétségbeesésétől gondolotban vagy szóban kimondjuk amit tettünk vagy megéltünk. Majd ezután várjuk, hogy saját magunknak tett ígérettel, megbánással stb. megoldódjon a probléma vagy legalább mi megkönnyebbüljünk. Tehát a gyónás mindenki életében jelen van és szükségszerű, mert különben a minekt alkotó energia felrobbanna, véleményem szerint

Re: Évikének

(Mesélő, 2011.03.21 14:59)

Azt gondolom, hogy ebben tökéletesen igazad van. A gyónás jelen van az ember életében, akár önmagán belül is. :)
Én az ellen emeltem szót, hogy van-e, lehet-e egy olyan másik ember, aki feloldoz, bármi alól is, ha ezt én , önmagam nem teszem meg?

olvastam

(Nemo, 2011.03.20 21:02)

A gyónás egyrészt az a folyamat, amikor a felelősséget áthárítjuk másra...
baromság...
a másik rész, ha elmondjuk valakinek a minket terhelő gondot, könnyebb lesz a terhet cipelni... hiszen a szavaknak súlya van....
s ha a kirótt penitenciát rózsafüzért morzsolgatva letudjuk, közben elmélyülünk, megéljük talán megint, talán feloldozzuk magunkat, más úgy sem teheti velünk, s megbocsájtunk magunknak...
szóval... mi is a gyónás?
felelősséget hárítunk, vagy lelket mentünk, ez esetben a sajátunkét?

Re: olvastam

(Mesélő, 2011.03.20 22:08)

Utóbb volt egy beszélgetésem egy erre felkent emberrel. Akkor is szóba került a gyónás.
Érdekes volt, amit elmondott.
Megkönnyebbülés is annak, aki ilyen módon leteheti terhei egy részét, de a másik, ami nekem a döbbenet, és akkor nem is figyeltem fel rá, csak később gondoltam utána. hogy anno ilyen módon kötötte az egyház a híveit magához, tehát egyfajta népszerűség hajhászás is. Nagyon sarkítva.

... és igen, ma azt gondolom, hogy egyfajta teher letétel. Hogy én nem értek egyet a módjával, az meg az én gondom :))