Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Elengedem, nem engedem

2011.04.03

Sokadszor találkoztam vele, s ma megint.

Emberek képtelenek elengedni az idejét múlt dolgokat. Cipelik, mint valami szörnyű terhet, és nem veszik sok esetben észre, hogy önmagukat betegítik meg vele.

Miért?

Mert a súly, ami már csak negatívumként van jelen életükben, nyomja „válluk” és ebbe belebetegszenek.

Miért negatívum?

Mert minden, ami elmúlt, de fel nem dolgozott, el nem engedett, sokáig magunkkal cipelt emlék az olyan mennyiségű energiát köt le bennünk, ami blokkokat okoz. Ugyan akkor, ha feldolgozzuk, „megemésztjük”, akkor a felszabaduló energiát használni tudjuk, ami támogat minket, és plusz erővel tölt el.

Nézzünk egy egyszerű példát, ami sok ember életében előfordul:

Adott egy lány és egy fiú kapcsolat. Ideig, óráig együtt vannak a megismerkedésük után. Szeretik egymást. Együtt csinálják végig az életük bizonyos szakaszát.

Egy idő után példánkban a kapcsolat megromlik – okait most nem taglalom - , és az egykori kapcsolatnak szakítás a vége.

Jó esetben ki jobbra, ki balra megy és evvel el is van intézve, mert mindketten leszűrik a tanulságokat, és ez által épülnek, fejlődnek.

A probléma akkor kezdődik, amikor az egyikük – vagy mindkettő – úgy érzi, hogy valamilyen felelősséggel tartozik a másik iránt, és emiatt, az emlékeket mindenképp, de sok esetben a másik további életének egy-egy részét is magukkal cipelik. Lett légyen az anyagi függőség, érzelmi töltés vagy bármi, amit úgy gondolnak, hogy rájuk is tartozik.

Ilyenkor kérdezek:

- Valóban felelősséggel tartozik a másik, ha eldöntődött a szakítás ténye?

- Valóban engem terhel a felelősség a másik további életéről?

- Valóban én felelek, az Ő életminőségéért?

- Valóban nekem kell élnem és megélnem az Ő problémáit?

- Meddig kell még fogni valaki kezét, ha egyszer szétváltak útjaink?

- Sőt! Kell még fogni? Szabad egyáltalán fogni?

Kérdések sok esetben megválaszolatlanok, oly annyira, hogy el sem hangzanak, fel sem merülnek, csak azt vesszük észre, hogy vállsérüléseink lesznek, hogy később gyomor, esetleg szív „zűrjeink”.

Bíztatok minden engem megkeresőt, hogy álljanak a tükör elé és kőkemény kérdésekkel ostromolják magukat, hogy valójában miben, és mennyiben felelősek a másik életéért?

Én úgy gondolom, hogy semennyiben.

Minden ember a saját életéért felel.

Természetesen az egészséges, felnőtt emberekről beszélek és nem a gyermekekről, vagy a beteg emberekről, mielőtt valaki is közönnyel vagy érdektelenséggel vádolna.

Abban a pillanatban, amikor kimondom, hogy mindenki a maga életéért felel, abban a pillanatban azt is állítom, hogy senkitől nem kérhető számon, hogy az én életem hogy alakult.

Mert minden ember és minden esemény úgy kerül az életembe, hogy én magam vonzom oda.

Hogy ezt nem tudatosan teszem, sok esetben igaz, bár ettől még semmit nem von le értékéből.

Oka számos, nem tisztem, most taglalása, de annyiban mindenképp, hogy elmondjam: ajándékaira van szükségünk, amikor egy problémásabb helyzetet vonzunk életünkbe. A megoldás ajándékaira van szükségünk.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

olvastam

(Nemo, 2011.04.03 18:02)

...hm. Köszönöm szépen...
az én vállam már javulóban :)

Re: olvastam

(Mesélő, 2011.04.03 18:13)

Ennek nagyon örülök :)