Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Argentín tangó

2011.03.19

Megszólalt a zene.

A Férfi meghajolt és táncra kérte.

A Nő nem látott mást csak a két, mélybarna szemét. Szemében a játszi fényt, a huncut csillogást.

Nem hallott mást csak a zenét.

Eggyé olvadt vele és hagyta, hogy a Férfi vezesse.


Nem nézte hova, merre?

Nem gondolkodott a lépéseken…. Röppent a Férfi kezén, vitte az erősebb akarat, mely előtt fejet hajtva, átadta magát a ritmusnak.

A teremben csak a vérpezsdítő zene hallatszott, meg-meglebbentek a gyertyák lángjai, édes mély tüzű fényükkel egy-egy amorf figurát rajzolva a falra, környező dús délszaki növények türkiz levelére, körben álló, ámuló sokaság kipirult arcára.

De a Nő és a Férfi csak egymást látták.

Csak a zenét hallották.

Egymásban oldódtak fel.

Egyszerre mozdultak, egy volt akaratuk, egy volt a ritmus, egyszerre emelkedett, süllyedt mellkasuk.

A Férfi nem kérdezte, hogy emelheti-e? Nem utasította szemével, kezével sem a következő lépésre, mozdulatra, s a Nő mégis tudta, hogy mikor, mit kell lépnie.

Közös nyelvük, vezérük volt a zene.

Mely most már az utolsó hangjegyeket is eljátszva, elcsendesült.

A teremben döbbent, néma csend, majd tapsvihar tört ki.

A Férfi akkor sem kérdezett, szájához emelte a Nő kezét és csókjával illette.

Mély meghajlással, szemében huncut csillogással sétált tova, a bárpult felé.

A Nő állt a parkett közepén, majd halk sóhajjal, a ruhatárba ment.

Kabátját magára terítve lépett ki az ősz éjszakai csendjébe.

Halk koppanással csukta be az ajtót, mikor hazaérkezett.

Cipőjét az előszobában lerúgta és zokogva roskadt a tükör elé.

Nézte szétkenődött sminkjét, majd halkan dúdolni kezdte, az argentin tangót.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.